Újabb hét rendőrt vettek őrizetbe Sátoraljaújhelyen

Vágólapra másolva!
Sátoraljaújhelyen újabb hét rendőrt vettek őrizetbe. Szeptember első hetében már őrizetbe vettek a településen hét közúti járőrt. Azzal gyanúsították őket, hogy szabályszegések figyelmen kívül hagyásáért pénzt kérnek a járművek vezetőitől.
Vágólapra másolva!

Újabb hét rendőrt vettek őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen - tudta meg csütörtökön az MTI. A rendőrség az őrizetbe vételeket megerősítette.

Szeptember első hetében már volt hasonló intézkedés, akkor is hét, közúti járőri beosztásban dolgozó rendőrt vettek őrizetbe, majd helyeztek előzetes letartóztatásba. Az MTI szerint az újabb őrizetbe vétel összekapcsolódhat a korábbi esettel, erről az ügyészég későbbre ígért tájékoztatást.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az előző ügyről szeptember elején azt közölte: a rendőrökkel szemben "hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés" megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.

A gyanúsítottak ez év május és június hónap folyamán egymással megállapodtak, hogy közúti ellenőrzések során külföldi gépkocsikat állítanak meg, és az esetlegesen talált szabályszegések figyelmen kívül hagyásáért pénzt kérnek a járművek vezetőitől. Több esetben vettek át ily módon csúszópénzt, főleg külföldi tehergépkocsik vezetőitől.