Draskovics: Nem hallgattak ki a Paksi Atomerőmű ügye miatt

Vágólapra másolva!
A volt pénzügyminisztert, Draskovics Tibort állítása szerint nem hallgatták ki egy, a Paksi Atomerőmű által kötött szerződés ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda azt vizsgálja: értéktelen tanulmányért fizetett-e ki három éve az erőmű 48 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Nem hallgatták ki tanúként állítása szerint egy, a paksi atomerőmű által kötött szerződés miatt Draskovics Tibort. A volt pénzügyminiszter kedden az [origo]-nak telefonon megerősítette az Index.hu hírportálnak mondott szavait, de többet nem volt hajlandó elárulni az ügyről.

A Paksi Atomerőmű a reaktorbővítés lehetőségeiről rendelt meg tanulmányt 2008-ban az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft.-től - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn. A gyanú szerint a dokumentumot, amiért az atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki, részben korábbi, a Magyar Tudományos Akadémia és a Központi Fizikai Kutató Intézet munkatársai által készített anyagokból ollózták össze.

Az ügyben július elsején különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Molnár Lászlót, a Paksi Atomerőmű vezérigazgató-helyettesét, aki 2008 februárjában aláírta a megbízási szerződést, és igazolta a teljesítést. A megbízás aláírása idején Draskovics Tibor a tulajdonos Magyar Villamos Művek (MVM) igazgatóságának elnöke. Az MTI hétfői híre szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda az MVM további tíz szerződését is vizsgálja, az MTI akkor azt írta, hogy Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselőt is tanúként hallgatta meg az ügyben az ügyészség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!