Vádat emeltek a terézvárosi közterület-felügyelet korábbi vezetője ellen

2011.05.19. 13:29

Több mint négy és fél millió forint kenőpénz elfogadásával vádolja az ügyészség Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet korábbi vezetőjét.

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség  Farkas Kálmán, a terézvárosi közterület-felügyelet volt vezetője és további hét társa ellen, vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés bűntette miatt.

A VI. kerületben 2001-től kezdve, évente rendszeresen újrakötött szerződés alapján a közterület-felügyelők a kerékbilincsek fel- és leszereléséhez a Centrum Parkoló Kft. szolgáltatását vették igénybe. A cég ezért a tevékenységért bilincselésenként nagyjából 15 ezer forintnyi összeget kapott, így a parkolócég érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek ilyen zárat, derül ki a vádiratból.

Az ügyészség szerint a felügyelet korábbi vezetője 2008 májusa és 2009 augusztusa között összesen több mint 4,5 millió forintot kapott a bilincselésekért. A vádlott az átvett pénzből minden hónapban juttatott a beosztott közterület-felügyelőinek is, ezzel is ösztönözve őket, hogy több kerékbilincset helyezzenek el - áll a vádiratban. A nyomozó hatóság megállapította: Farkas 14 esetben intézkedett arról, hogy a beosztottai közreműködésével bizonyos gépjárművekről a kerékbilincset szereljék le és az eljárást szüntessék meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK