Hőségriadó: hűtik az utcákat, vizet osztanak Budapesten és a Balaton Soundon is

Vágólapra másolva!
Négynapos hőségriadó lépett életbe péntek reggel és az egész hétvégén erős UV sugárzásra kell számítani. A közép-magyarországi régióban és a Dél-Dunántúlon lesz a legnagyobb meleg. Budapesten több helyen vizet osztanak a járókelőknek, tovább lesznek nyitva a strandok, és folyamatosan hűtik az utcákat. A rendkívüli időjárás miatt a nemzeti fejlesztési miniszter felfüggesztette a kamionstopot. A Zamárdiban zajló Balaton Soundon feloldották az ásványvíz bevitelére vonatkozó korlátozást, vizet osztanak, és locsolják a fesztiválozókat.
Vágólapra másolva!

A legmagasabb fokozatú hőségriasztás lépett életbe péntek reggel nyolc órakor, és egészen hétfő éjfélig lesz érvényben. A hétvégén a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25-27 fokot, és erős UV sugárzásra kell majd számítani. A közép-magyarországi régióban és a Dél-Dunántúlon lehet a legnagyobb hőségre számítani, de az OMSZ már a dél-alföldi régióra is kiadta a piros figyelmeztető jelzést.

Az ilyen napokon jelentősen nő a rosszullétek és a halálozások száma, ezért a tisztiorvosi szolgálat értesítette az egészségügyi szolgáltatókat, a szaktárcát, a katasztrófavédelmet, a mentőszolgálatot, és a Nemzetgazdasági Minisztériummal is egyeztettek a kamionstop időszakos feloldása miatt. A kockázati csoportba tartoznak az idősek, a kisgyermekek, a krónikus szív- és keringési, légzőszervi, illetve anyagcsere-betegségben szenvedők, de a nagy meleget a túlsúlyosak és a cukorbetegek is sokkal nehezebben viselik.

Sokat kell inni

A szakemberek azt ajánlják, hogy 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon, különösen, mivel az előrejelzések szerint az UV sugárzás szintje is meghaladja majd a riasztási küszöbértéket, így az érzékeny bőrűek akár negyedóra alatt is leéghetnek. Emellett sok folyadék, elsősorban víz fogyasztását javasolják a nagy melegben.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Budapesten vizet osztanak

A hőségriadó ideje alatt éjjel-nappal mossa és hűti Budapest utcáit a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), a Deák téren és több csomópontban is vizet osztanak, a fővárosi kezelésű strandok pedig meghosszabbított nyitva tartással működnek - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.

Az FKF kétszer 12 órában, éjjel-nappal mossa és hűti Budapest utcáit, a nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják. A BKV kérésére naponta 12 és 17 óra között bizonyos vonalakon a villamossíneket is hűtik - írta Szűcs Somlyó Mária a közleményben.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Forróság Szegeden is

A Fővárosi Vízművek 9 óra óta vizet oszt a Deák téren, kora délutántól a frekventáltabb csomópontokban, így a Széll Kálmán téren, a Blaha Lujza téren, az Örs vezér terén és az Állatkert bejáratánál fél literes zacskózott vizet adnak hűtőkocsikból a járókelőknek egy-egy órán keresztül. A Főkert Zrt. által locsolásra használt víz ivóvíz-minőségű, ezért szükség esetén meg lehet kérni a cég munkatársait, hogy biztosítsanak ivóvizet az arrajáróknak.

Tovább lesznek nyitva a strandok

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. meghosszabbította strandjai hétvégi nyitva tartását, így a Csillaghegyi, a Csepel, a Dagály, a Római, a Palatinus, a Paskál és a pünkösdfürdői strand reggel 8-tól este 21 óráig fogadja a látogatókat.

A Főpolgármesteri Hivatal a Budapest.hu portálon közzétette azoknak a budapesti épületeknek a listáját, ahová bárki betérhet hűsölni a hőségriasztás ideje alatt.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás
Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Hűtik az utcákat

Teljes kapacitással dolgoznak a mentőszolgálatok

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője közleményében azt írta: tapasztalataik szerint hőségriadó idején 20-30 százalékkal nő a rosszullétek száma. A leggyakoribb ilyenkor az ájulásos rosszullét, amely elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket fenyegeti, de fiatalokkal is előfordulhat. A szóvivő tájékoztatása szerint a mentők pénteken is teljes kapacitással dolgoznak, országszerte 743 mentőegység áll készenlétben, ez mintegy 1700 mentődolgozó szolgálatát jelenti.

A MÁV is készül a hőségre

A MÁV azt javasolja utasainak, hogy megfelelő mennyiségű ivóvízzel induljanak útnak. A társaság közölte, hogy a rendkívüli hőségre való tekintettel folyamatosan ellenőrzi a vasúti kocsik légkondicionáló és légjavító berendezéseit.

A nyári időszakban a Balaton üdülőterületei felé a legnagyobb az utasforgalom, így a nyári menetrendben a Balaton déli partján a kétóránkénti gyorsvonatok egy-egy InterCity minőségű, légkondicionált, illetve légjavító berendezéssel felszerelt kocsival közlekednek, amelyek kedvezményes, 360 forintos, ülőhelyet is biztosító pót- és helyjeggyel vehetők igénybe - közölte a MÁV. Az északi parton kétóránként járnak a gyorsvonatok, továbbá - ahogy a déli parton - itt is megjelennek az utasok által közkedvelt, légkondicionálóval ellátott motorvonatok.

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Nem lesz kamionstop

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteki tájékoztatása szerint Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben az országos tiszti főorvos által június 8-i kezdettel négy napra meghirdetett hőségriasztás idejére felfüggesztette a kamionstopot.

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el július 8-tól átmeneti időre az erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre a vidékfejlesztési miniszter. A szaktárca közleménye szerint a tilalom oka, hogy az erdőkben fokozott tűzveszély alakult ki a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt. A tilalom idején tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken a kijelölt tűzrakó helyeken is, a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is.

Óvintézkedések a börtönökben is

Körlevélben tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a felügyelete alá tartozó mintegy 40 intézmény vezetőjét azokról az óvintézkedésekről, amelyekre a fogvatartottak és a dolgozók egészségének védelme érdekében hőségriadó idején szükség van.

Az őr- és szolgálati helyeken dolgozóknak sűrűbb váltásokban kell dolgozniuk, és védőitalt kell adni az előállított és a szállított fogvatartottaknak. Gyakrabban kell ellenőrizni az élelmiszerek hűtését, kezelését, ideértve az intézeti étkeztetést, a postán beküldött, illetve a látogatáskor bevitt élelmiszercsomagok tartalmát.

A szigorúbb szabályok az ország 40 büntetés-végrehajtási intézményében összesen 8 ezer alkalmazottra, illetve több mint 17 ezer fogvatartottra vonatkoznak.

Rendkívüli intézkedések a Balaton Soundon is

A vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundon külön intézkedéseket hoztak a hőségriadó miatt, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) pedig a főszezonban szokásos teljes készültségben teljesít szolgálatot az első igazán forró nyári hétvégén.

A Balaton Sound sajtófőnöke, Vető Viktória közölte: a fesztivál orvosa a hőségriadóra való tekintettel felhívta a fesztiválozók figyelmét, hogy igyanak minél többet, 11 és 15 óra között lehetőleg maradjanak árnyékban, a napon pedig hordjanak fejfedőt.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Forrás: MTI/Kovács Attila

Fesztiválozók a Balaton Soundon

A szervezők a hőségriadó időtartamára felfüggesztik az ásványvízbevitelre korábban előírt mennyiségi korlátozást, és vizet is osztanak a rendezvény területén. Emellett több helyen permetkapukat üzemeltetnek, és locsolják a koncertek közönségét, valamint felébresztik azokat, akik elalszanak a napon.

A napi 20-25 ezer fesztiválozó fürdőzésének biztonságára a VMSZ vigyáz. Vető Viktória beszámolója szerint egy mentőhajó éjjel-nappal a vízen van. Ezenfelül hat vízimentő ad szolgálatot mentőkatamaránnal, mentő-kenuval, valamint parti figyelőszolgálattal.