Száguldozó ismeretlenek felszántották a szombathelyi reptér kifutóját

Vágólapra másolva!
Megrongálták ismeretlen emberek a szombathelyi sportrepülőtér kifutópályáját: járműveikkel felszántották a terület háromnegyedét, így már életveszélyes onnan felszállni. A reptér feljelentést tett.
Vágólapra másolva!

A légiközlekedés biztonsága elleni veszélyeztetés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, miután ismeretlenek megrongálták a szombathelyi repülőtér kifutópályáját - közölte a Vas megyei rendőrség. A szombathelyi repülőtér vezetője arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy ismeretlen tettesek járműveikkel megrongálták a sportrepülőtér füves kifutópályáját, és ezzel veszélyessé tették a le- és fölszállást.

A bűnügyi szemle megállapította, hogy "ismeretlenek az általuk vezetett ismeretlen típusú járművekkel engedély nélkül közlekedtek" a szombathelyi repülőtér melletti, úgynevezett szolgalmi úton. A szolgalmi útról a vízelvezető árkon keresztülhajtva, a kifutópálya füves területének háromnegyedét megrongálták. A gumiabroncsok egy-két centiméter mélyen felhasították a talajt, majd két másik kifutópályán a szélességét jelző szegélyjelet is megrongálták.

A rongálással a tettesek a rendőrségi tájékoztatás szerint balesetveszélyt okoztak. Az anyagi kár mintegy 100 ezer forint.