Felülről kéne kezdeni, politikusokkal, cégvezetőkkel

A korrupció és a fiatalok, riport fiatalokkal a korrupcióhoz való hozzáállásukról, a képen: ukrán korrupcióellenes demonstrálók
Vágólapra másolva!
Rendőrt ugyan nem mernének lefizetni, de egy állásért vagy akár jobb jegyekért szívesen használják családi, baráti kapcsolataikat - mondták az [origo]-nak budapesti egyetemisták. Van, akinek egy gyorséttermi munkához is a nagynénje segítségét kellett kérnie, más csak odaszól az egyetemre a rokonának, és már írják is be a jegyet az indexébe. Van, aki szerint ez nem is gond, csak ügyeskedés. Ön elfogadná a család segítségét egy jobb állásért? Lefizetne egy rendőrt, hogy megússza a drága büntetést?
Vágólapra másolva!

"Nem helyes, de természetes" - többnyire ezt válaszolták azok az egyetemisták, akiket arról kérdeztünk, mit gondolnak a korrupcióról. A diákokat azért kerestük meg, mert a Transparency International Magyarország és a Kutatópont szerdán megjelent közös felmérése azt mutatta, a 15-29 éves fiatalok szerint a becsületesség fontos, de nem kifizetődő tulajdonság ma Magyarországon. A kutatás alapján a magyar fiatalok 80 százaléka szerint sokkal jobban boldogulnak azok az emberek, akik készek hazudni, lopni, mint akik becsületesen élik az életüket.

Ön elítéli a korrupciót?

Igen

268801outform.html400350

Nem

268802outform.html400350

Csak ha más csinálja

268803outform.html400350

Nincs róla véleményem

268804outform.html400350


Budapesten a Corvinus Egyetemen és az ELTE-n faggattuk a diákokat arról, ők mire hajlandóak azért, hogy boldoguljanak az életben, és mit gondolnak a korrupcióról. A véletlenszerűen megállított hallgatók többsége azt mondta az [origo] riporterének, hogy egy rendőrt ugyan nem mernének lefizetni, mert félnének a következményektől, de többségük ismer olyanokat, akiknek pénzért nézték már el például a gyorshajtást. Az egyik közgázos lány visszahúzódóan annyit mondott, még nem volt ilyen helyzetben, egy kisportolt fiú viszont vagányan igennel válaszolt a kérdésre. "Mindenki tudja, hogy sok rendőr korrupt, nyilván azért, mert nincsenek megfizetve, és másképp nem tudnak megélni" - mondta.

El tudja képzelni, hogy lefizet egy rendőrt?

Igen

268901outform.html400350

Nem

268902outform.html400350

Nem tudom eldönteni

268903outform.html400350



Azon a kérdésünkön, hogy elfogadnák-e a család vagy a barátok segítségét egy jobb állásért, nem sokat gondolkodtak, mindenki egyértelműen igennel válaszolt. "Szerintem ezzel az égvilágon semmi gond nincs, ez nem korrupció, ez inkább ügyeskedés" - mondta egy mérnök-informatikusként végzett fiú, aki mesterképzésre jár a Corvinusra. Őt ugyan állítása szerint protekció nélkül vették fel a jelenlegi munkahelyére, mint ahogyan két barátját is, de ez csak azért van, mert hiány van a szakmájukban. "Tény, hogy könnyebb a család, az ismerősök segítségével boldogulni, előre jutni, de én például nem ismerek olyat, aki csak így tud megélni" - mondta egyikük.

Forrás: MTI/Beliczay László
Képünk illusztráció

Kapcsolatok és tőke nélkül az ELTE-n megkérdezett egyetemisták szerint sem lehet érvényesülni, az egyik megkérdezett lány az egyetem lágymányosi épülete előtt azt mondta, ő még egy gyorséttermi munkát is csak családi segítséggel kapott meg. "Nagyon sokan jelentkeztek az egyik étterembe, és csak úgy vettek fel, hogy a nagynéném odaszólt a vezetőhelyettesnek. Másképp nem ment, annyira be voltak telve a helyek" - mesélte a padon cigarettázó lány. Az is előfordult már vele, hogy inkább letagadta, hogy dohányzik, nehogy emiatt levonjanak a béréből. "A munkáltatók nem nézik jó szemmel a dohányzást, azt hiszik, emiatt kevesebbet dolgozik az ember" - mondta.

Elfogadná a család, az ismerősök segítségét, ha csak így tudna jobb munkát szerezni?

Igen

269001outform.html400350

Nem

269002outform.html400350

Nem tudom

269003outform.html400350



A megkérdezett egyetemisták szerint a pénz és a munka lenne a megoldás a korrupcióra. Az egyik mérnök-informatikus fiú azt mesélte, egy multinacionális cégnél az állásinterjún elmondták, csak minimálbérre fogják bejelenteni, a bére többi részét pedig majd zsebbe kapja. Mellette ülő barátjától pedig már azt is megkérdezték, milyen vallású. "Sokan alig tudnak elhelyezkedni, örülnek, ha kapnak munkát, még jó, hogy elfogadják a feltételeket. Rengeteg ilyen embert ismerek, aki csak minimálbérre van bejelentve. Nekem szerencsém volt" - mondta az egyik fiú.

Forrás: AFP/Sergei Supinsky

A fiúk szerint valamilyen elrettentő példával lehetne csak visszaszorítani a korrupciót. "Felülről kéne kezdeni, politikusokkal, cégvezetőkkel, akikről mindenki tudja, nem az érdemeiknek köszönhetik azt, hogy magas beosztásban ülnek. Nemhogy nem ültettek még le senkit, de még csak pénzbírságot sem kapott egyetlen nagy ember sem" - mondta egyikük hevesen.

Egy ELTE-s fiú elmesélte, ismer olyat, aki vizsga előtt rendszeresen szól az egyik rokonának, aki megkéri az oktatót, hogy írják be neki a jegyet az indexébe felelet nélkül. "Gusztustalannak tartom, de hát a barátom. Ő kihasználja a lehetőségeket" - mondta az egyetemista. A közgázos fiúk meg sem lepődtek azon a kérdésen, hogy az oktatókat meg lehet-e környékezni. "Viccelsz? Persze, mindenhol hallani ilyet" - mondta egyikük nevetve. A diákok szerint az is egyértelmű, hogy a hallgatói önkormányzatok tagjai "sem az eszük miatt járnak olyan sokáig suliba", ha lehetőségük adódik, magáncéljaikra is használják a rájuk bízott pénzeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!