Sztrájkolnának a béremelésért a háziorvosok

2012.03.23. 6:30

Kimaradnak az egészségügyi béremelésből, ezért sztrájkolni is készek a háziorvosok, ha a kormány áprilisig nem változtatja meg a döntését. Hasonló tiltakozást fontolgatnak a védőnők is - írja a Magyar Nemzet.

Nemcsak a háziorvosok és asszisztenseik maradnak ki az egészségügyi béremelésből, hanem például a védőnők, az otthonápolásban dolgozók, valamint a patikai asszisztensek is. A háziorvosok áprilisig várnak, és ha a kormány addig nem változtatja meg döntését, akkor radikálisabb eszközöket vetnek be, akár sztrájkolhatnak is - írta a Magyar Nemzet.

A lapnak Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ - Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöke elmondta: meg kell gondolni, mi legyen ügyvédi letétbe helyezett felmondóleveleik sorsa, hiszen az alapellátó orvosok is bérhelyzetük javulását szerették volna elérni, de kimaradtak a juttatásból. Az elnök szerint több száz felmondólevél is származhat ebből a körből. Selmeczi Kamill elmondta, akár 30-40 ezren is lehetnek azok az egészségügyi dolgozók, akik kimaradnak a béremelésből.

Az alapellátó orvosok tárgyalási ajánlattal fordulnak az egészségügyi államtitkársághoz. Az elnök megjegyezte, hogy mivel a háziorvosok döntő többsége vállalkozóként végzi tevékenységét, náluk a finanszírozást kell emelni, hiszen a bérüket abból gazdálkodják ki. Hozzátette: a FAKOOSZ egyeztet más szakmai szervezetekkel is, de ha április közepéig nem lesz előrelépés ügyükben, nem tartja kizártnak a sztrájkot sem.

A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Csordás Ágnes a Magyar Nemzetnek azt mondta: megdöbbenéssel fogadták azt a kormányzati bejelentést, hogy az alapellátásban dolgozók kimaradnak a béremelésből. Ez azért is különösen rosszul érinti őket, mert az elmúlt időszakban semmilyen pozitív intézkedésnek nem voltak a részesei. Az egyesület más szakmai szervezetekkel egyeztet, és azután dönt a lehetséges nyomásgyakorlásról - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK