Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi Esztergomban augusztus 23-ra a Fidesz-KDNP-frakció, és a tervek szerint az állami támogatás igényléséről döntenek - írja a Magyar Nemzet és a Népszava. Tétényi Éva független polgármester korábban már jelezte, hogy a városnak egymilliárd forintra van szüksége még az idén.

Az esztergomi képviselők a rendkívüli ülésen a kamattámogatásról, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának igényléséről döntenek, az utóbbi megoldást jelenthet a város súlyos anyagi problémáira - írja a Magyar Nemzet.

A Népszava emlékeztet arra: ugyanezt augusztus elején már felvetette a város független polgármestere. Tétényi Éva akkor azt mondta, Esztergomnak ahhoz, hogy ezt az évet valahogy kibírja, azonnal egymilliárd forintra és strukturális átalakításokra van szüksége.

A polgármester szerint amikor Esztergomban átvette az állam az iskolákat, mindenki örült, hiszen 1,1 milliárd forintot megspóroltak volna, ha azt a kormányzat egy másik intézkedésével nem vonta volna el. A pénzszerzés lehetőségeiről Tétényi azt mondta: megnézik, hogyan lehet az állami inkasszót csökkenteni vagy eltörölni, s hogy kaphat-e átmenetileg Esztergom valamilyen hitelt.