Hatályon kívül helyezhetik a Cozma-ítéletet

Vágólapra másolva!
Kedden vizsgálja a Kúria a Cozma-ügyet, akár új eljárást is elrendelhetnek. A Legfőbb Ügyészség szerint ellentmondásos, a kormány szerint pedig nem elég szigorú a jogerős bírósági ítélet.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli sajtóérdeklődés és rendőri biztosítás mellett megkezdődött a Cozma-ügy felülvizsgálati tárgyalása a Kúrián kedden reggel. Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű és Sztojka Iván harmadrendű vádlottat bilincsben vezették be a Kúria földszinti nagytermébe, ahol mintegy félszáz érdeklődő jelenlétében iratismertetéssel elkezdődött a három napra kitűzött tárgyalássorozat.

A legmagasabb bírói fórum azért fogja felülvizsgálni az ügyben született jogerős bírósági ítéletet, mert a Legfőbb Ügyészség júliusban felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Kúriához a másodfokú ítélet ellentmondásaira hivatkozva, és azt akarja, hogy rendeljenek el új eljárást.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A perben a három fővádlott büntetését április végén jelentősen enyhítette a Győri Ítélőtábla. A jogerős határozat az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 év börtönre, míg Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetését 8 év börtönre változtatta.

A Legfőbb Ügyészség képviselőjének felszólalása után, várhatóan már az első, keddi tárgyaláson elkezdődhetnek a védelmi felszólalások, melyek feltehetően a következő napon folytatódnak, majd a jövő hétre kitűzött harmadik napon kerülhet sor a Kúria határozatának kihirdetésére.

A kormány is beleszólt

Korábban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is felülvizsgálatot kért a Kúria elnökétől arra vonatkozólag, hogy az ítélkezési gyakorlat "a társadalom elvárásainak megfelelő, kellő szigort mutat-e az olyan kiemelkedő esetekben, mint amilyen a Cozma-gyilkosság volt".

Darák Péter, a Kúria elnöke erre úgy reagált, hogy nem tartja szerencsésnek az ilyen jellegű felvetéseket, mert szerinte "azt a látszatot keltheti, hogy a Kúriának vannak eszközei, hatásköre az alsóbb fokú bíróságokon folyó konkrét ügyekbe való beleszólásra, holott ez nincs így, és jogállamban nem is lehet". Kijelentette azt is, hogy a bíróságnak nincsen tennivalója az ügyben.

Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt az ítéletről a parlamentben egy jobbikos felvetésre reagálva. Akkor azt mondta, hogy négyszemközt azt mondaná, egyetért a jobbikos képviselővel, aki szerint az ítéleten felháborodott a szakma, a sportvilág és minden jóérzésű ember, és egyedül a gyilkosok elégedettek. Orbán szerint azonban nagy nyilvánosság előtt nem foglalhat állást, mert akkor az a képzet alakulna ki, hogy az igazságszolgáltatásra nyomást akar gyakorolni a kabinet.