Sokra tartja Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenc, de szerinte hibát követ el Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla tüntetésén.

Gyurcsány Ferenc szerint hibát követ el a kormányfői székben őt követő Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla október 23-i tüntetésén. A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon bírálta a sajtószabadság-tüntetésekkel ismertté vált Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoportot (Milla), amely szerdán egyesületté alakult.

Gyurcsány szerint az ellenzéki együttműködés legnagyobb akadálya az a "hazugság", amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől, illetve az MSZP-től és a DK-tól. Szerinte "ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a Szolidaritás és az LMP".

"Bajnait sokra tartom. Fontos szerepe lehetne az ellenzéki együttműködésben, Orbán leváltásában, a leendő kormányzásban" - írta Gyurcsány Ferenc. Véleménye szerint azonban "teljes tévedés" lenne, ha utódja a Milla élére akarna állni, mert nem osztozhat a múlt eltörlésének, az MSZP és a DK megbélyegzésének politikájában.

"Ha meg az ellenzéki együttműködés meghirdetését tervezi, akkor nagyon rossz színpadot választott" - utalt a DK elnöke arra, hogy Bajnai Gordon felszólal a Milla október 23-i rendezvényén. "Ez a döntés több mint ellentmondásos, hajlok rá, végzetes stratégiai hiba" - jegyezte meg Gyurcsány, aki szeptember végén azt közölte, pártja nem indít önálló miniszterelnök-jelöltet 2014-ben, hanem a demokratikus ellenzék közös jelöltje mögé áll be, ha lesz ilyen, ugyanakkor a szocialista kormányt 2009 áprilisa és 2010 májusa között vezető Bajnait "könnyebb szívvel és mélyebb meggyőződéssel" támogatná, mint bárki mást.