Óránként 400 forintért nem dolgoznak a Fertő-parti orvosok

Vágólapra másolva!
Az ügyeletes orvosok a havi bruttó 23 ezer forintot is csúszva kapták meg, ezért felmondtak.
Vágólapra másolva!

Felmondták ügyeleti szerződésüket a Fertő-parti orvosok, mert kevesellték juttatásukat, és azt is kifogásolták, hogy késve kapják meg pénzüket - írta csütörtöki számában a Kisalföld.

A lap szerint többhónapos csúszással utalták az orvosoknak a havi bruttó 23 ezer forintot, amelyből az adók, járulékok levonása után 3-400 forintos órabér maradt, ennyiért viszont nem helyettest sem találtak maguknak.

Két kisebb település kivételével nem kaptak választ arra a kérésükre, hogy az önkormányzatok lakosonként 100-100 forinttal toldják meg finanszírozásukat.

A felmondásukra sem érkezett hivatalos válasz, a sajtóból értesültek arról, hogy az önkormányzatok egy kapuvári kft.-vel kötöttek szerződést a pótlásukra.