Szar az életem, tropa az egészségem, a melóm egyáltalán nem biztos, hogy holnap még meglesz, bármikor leüthetnek az utcán, a jövő pedig még feketébb, mint a jelen. Nagyjából így foglalható össze a magyarok általános életérzése, és kivételesen ezt nem a buszon elkapott párbeszédek alapján állíthatjuk, hanem konkrét kutatások mutatják.

Sötéten látja a mostani helyzetét és a jövőjét is a magyar, még akkor is, ha egyébként nem biztos, hogy oka van rá. Ez derül ki azokból a felmérésekből, amelyek az elmúlt hetekben láttak napvilágot, és amelyekben nem objektív mérőszámok, hanem saját érzetük alapján kellett osztályozniuk a helyzetüket a megkérdezetteknek.

Júniusban érkezett az első mellbevágó kutatás. Az Aegon biztosító társaság akkor publikált nemzetközi felmérése szerint Franciaország mellett Magyarországon ítélik meg a legpesszimistábban a kilátásaikat a nyugdíjasok és nyugdíj előtt állók. A két országban a válaszadók 80 százaléka szerint sötét jövő vár rájuk és a következő generációkra, nálunk ráadásul csak minden ötvenedik ember vár egyértelmű javulást. Ilyen szempontból máris irigyelhetjük Kínát, ahol 45 százalék számít valami jobbra.

Kedden a Randstad nemzetközi személyzeti tanácsadó cég kiadványából derült ki, hogy az átlagos magyar - egészen pontosan: a felmérésben részt vevők 93 százaléka - szerint az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb, és csak a gigaválság közepén ülő görögök látják ennél feketébben a munkahelyi állapotokat. Utánunk a szintén brutális krízisben lévő, de ezek szerint mégis optimistább Spanyolország jön. Ehhez képest érdekes, hogy ugyanezen kutatás szerint a magyarok mondanának le a legkisebb arányban a fizetésük egy részéről, ha ezzel megmentenék az állásukat.

Szerdán aztán egy egyébként nem új, de annál átfogóbb életérzés-kutatás járt körbe a magyar médiában. A fejlett országokat tömörítő OECD nemzetközi felmérése szerint a saját egészségi állapotát 55 százalékban érzi jónak a magyar, szemben a világátlag 69 százalékával. A világátlagot persze úgy kell érteni, hogy mondjuk fekete-Afrika, és egyéb, innen nézve horrorkörülményeket biztosító országok nincsenek benne a merítésben. Ennél is durvább, hogy nem csak a kondícióját, hanem az egész életét ramatynak ítéli az átlagos magyar, a 4,7-es elégedettségi index a legalacsonyabb az OECD-ben, az átlag 6,6. Az egyetemi végzettségűek jobban érzik magukat (5,6) mint az általános iskolai végzettségűek (4,1). A legjobbnak egyébként a Svájciak látják saját helyzetüket, így a relatív listán mi kaptuk a nullát, ők a tízet, és kettőnkhöz mérik a többieket. 

Esőben várakozó közlekedők a Batthyány téren, 2011-ben. A kép illusztráció.Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Szintén a pesszimizmusunkat mutatja, hogy saját bevallásunk szerint csak 50 százalékunk sétál magabiztosan éjjel egyedül az utcán, míg külföldön ez az arány 67 százalék. Persze, mert Svájcban meg Luxemburgban nem támadják meg az embert, mondhatnánk, de ennél a mérőszámnál épp objektíven is igazolható, hogy egy kicsit túl sötéten látjuk a világot: az OECD felmérése szerint a magyar ember egyébként biztonságban él, hiszen támadásnak, gyilkosságnak is kisebb eséllyel lesz áldozata, mint "az átlagos külföldi" a saját hazájában. És még egy mondat a saját érzéseinkről: egy átlagos magyar az átlagos napján több pozitív élményt él át, mint negatívat, igaz, az így válaszolók 69 százalékosa arány jóval a külföldi 80 százalék alatt marad.

Hogy mennyire tartozik a témához, azt lehet vitatni, mindenesetre a politikai intézményektől sem vár semmi jót a magyar ember, a 40 százalékos bizalmi arány az OECD egyik legalacsonyabbja, ennek megfelelően szavazni sem megyünk el, a nálunk az OECD szerint jellemző 47 százalékos választási részvétel rekordalacsony, a világátlag 72 százalék.

A pesszimizmusunk annak fényében érdekes, hogy az eddig idézett kutatásnak voltak objektív mérőszámai a munkanélküliségtől a lakáshelyzeten az oktatáson át mindenféle témában (néhányról lejjebb még olvashatnak), és ebben hét országot is leelőztünk a 36 országos felmérésben.

Negatív hozzállásunk mellett egyébként viszonylag segítőkészek vagyunk az ismeretlenek felé: az átlagos magyar az elmúlt hónapban 52 százalékos eséllyel kísért át egy idős nénit az úton, vagy adott egy kislicsücsköt egy éhezőnek, míg a világon ez az arány csak 48 százalék. Szervezett keretek között viszont nem szállunk be a segítésbe, önkéntes munkára napi egy percet fordít az átlagos magyar, ami épp a negyede az OECD-átlag 4 percnek, és ezzel tökutolsó a világrangsorban.

 

Egy budapesti közért akciós kínálata mellett várakozik egy külföldi. A kép illusztráció.Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Nem tudni, hogy a pesszimizmusunk miatt-e vagy sem, mindenesetre nálunk egy átlagos nőnek csupán 1,33 gyereke van, amivel hátulról a harmadikok vagyunk (1,74 az átlag), hiába nagyok az állami támogatások: Magyarország a bevételei 3,3 százalékát költi családi támogatásra, amivel ilyen szempontból a legnagyobb költekezők között van az ország a többiekhez viszonyítva.

És hogy mennyire jogos a hozzáállásunk? Jövedelemben persze lemaradunk, ez nem kérdés, egy átlagos nemzetközi háztartásnak 23 ezer dolláros bevétele van, míg nekünk csak 14 ezres, pedig a munkahelyünkön évi 1980 órát töltünk, ezzel szorgalmasabbak vagyunk az OECD-átlagnál (ami 1776 óra). Igaz, nálunk nem dívik a statisztika szerint halálra dolgoztatni a munkaerőt, hivatalosan a munkavállalóknak csak a 3 százaléka dolgozik heti 50 órát vagy többet, míg az OECD-átlag 9 százalék. Rezsire arányában ugyanannyit költünk, mint a külföldiek a saját hazájukban, nagyjából minden ötödik forintunkat. Ez nem csak azért elkeserítő, mert kevesebbet keresünk, hanem mert a magyaroknak csak egy szoba jut fejenként, ami elmarad az OECD-átlag 1,6-tól. A házimunkára viszont nem lehet panaszunk, egy átlagos magyar férfi napi 127 percet tölt ezzel, míg a nők 268-at, ami szinte percre megegyezik a világátlaggal.

Elképzelhető, hogy azért érezzük rossznak az életet, mert sokat kell az iskolapadban ülni: egy magyar 5 éves korától 39 éves koráig 17,5 évnyi iskolapadra számíthat, ami egy évvel több mint a világátlag, ami főleg annak tükrében sok, hogy öt évvel kevesebbet, 75 évet él, mint egy átlagos világpolgár.

Pedig az utóbbi években kevesebbet dohányzik a magyar, mint előtte - az 1994-es 35 százalék 26-ra csökkent -, viszont lehet, hogy pont a cigaretta letételétől jól meg is hízott, majdnem minden harmadik magyar túlsúlyos, míg az OECD arány 17,8 százalék.edig nem árt, ha jó karban tartja magát mindenki az országban: MRI-ből 3, CT készülékből 7,3 jut ezer emberre, míg a fejlett világ átlaga 13,3 illetve 23,2. Ezek után ki-ki döntse el, mekkora vigasz, hogy biztosan lesz helye egy kórázban: egy júniusi nemzetközi egészségügyi OECD-kutatás szerint ezer magyarra 7,2 kórházi ágy jut, ami majdnem duplája az OECD-átlag 4,8-nak.

OECD Better Life Index 2013Forrás: [origo]