Radír lesz a neve a kis tapírnak

Anyja mellett pihen az első, a veszprémi állatkertben született kis tapír 2013. augusztus 23-án, születése után.
Vágólapra másolva!
A veszprémi állatkert látogatói a Facebookon szavaztak a nemrég születt tapír nevéről. Majdnem Tamira lett.
Vágólapra másolva!

Radírnak nevezték el a látogatók a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark kis tapírját - közölte Szabó Petra projektmenedzser.

A látogatók a facebookon leadott szavazataikkal öt név közül választhattak: a Hermina 76, a Tami 153, a Tia 270, a Tamira 628, míg a Radír 1191 voksot kapott. A három hete született tapír névadó ünnepségét jövő héten tartják. A látogatók addig is találkozhatnak vele a kifutón, hiszen a napokban már kiment anyjával a kifutóra.

Radír születése után, augusztus végén Forrás: MTI/Nagy Lajos