Nemzetközi úszó- és vízilabda-események megrendezésére is alkalmas, 50 méteres medencével ellátott versenyuszoda épül Gödöllőn, várhatóan 2,5-3 milliárd forintból, állami finanszírozásban. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján a bejelentést azzal indokolta, hogy miközben Budapest északkeleti agglomerációjában az elmúlt 50 évben a lakosság száma megduplázódott, addig a sport területén az infrastruktúra fejlesztése elmaradt ettől az ütemtől, ezért is szükséges az új vizes létesítmény.
A miniszter hozzátette, a versenyuszoda mellé egy 1000 fős lelátó, egy bemelegítő-tanmedence, valamint egy wellnessrészleg is épül. A beruházás Gödöllő központi részén, állami tulajdonú, a Szent István Egyetem vagyonkezelésében lévő területen valósul meg, teljes mértékben állami forrásból.
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a leendő létesítmény az úszásoktatáson keresztül a köznevelést is szolgálja majd, és megemlítette, hogy a város általános és középiskoláiban 11 ezer gyerek, felsőfokú tanintézményeiben pedig 6300 egyetemista tanul. Emellett az uszoda az utánpótlás-nevelést, valamint a versenysportot is szolgálja. A környező települések lakóival együtt a mintegy 100 ezer fő úszásigényét kielégítő projekt teljes költsége várhatóan 2,5-3 milliárd forint lesz.
A projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beruházás, ezért ha a közbeszerzések megfelelő ütemben haladnak, 2015 februárjában-márciusában kezdődhet el az építkezés, és 2015 végén már a szalagot is átvághatják.