Mesterházy: A probléma súlyosabb annál, mint hogy kapkodjunk

Vágólapra másolva!
Az MSZP elnöke óriási csalódásként élte meg a választási eredményt, a hvg.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy bizonyos konzekvenciákat már egy héttel a szavazás után le lehet vonni, ugyanakkor a mélyebb elemzéshez kicsit több idő kell. A probléma ugyanis súlyosabb annál, mint hogy kapkodó gyors elemzések alapján próbáljanak tanulságokat levonni.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila azt mondja, azért nem ajánlotta fel a lemondását rögtön a választások után, mert a pártban előre eltervezett módon, a három (parlamenti, európai parlamenti, és önkormányzati) nagy szavazás után lesz tisztújítás.

Az április 6-i kudarc okaként három gócpontot azonosított be. Egyrészt a választási rendszer átalakítása nem kedvezett az ellenzéknek, de „ezen nem akar sokat rugózni”, hiszen ez az MSZP-től független körülmény. Második probléma az elnök szerint az volt, hogy nem tudták elérni a kommunikációval azokat a társadalmi csoportokat, amelyek nem mentek el szavazni, vagy a Jobbikot választották. A harmadik gócpont pedig politikai, tartalmi problémákra utal. „Feltehető, hogy a kínálatunk sem volt mindenki számára elég vonzó, vagy többet vártak volna” – mondja Mesterházy.

Hozzátette, be kell látniuk, hogy alulértékelték a Jobbikot, és Schiffer Andráshoz hasonlóan azt gondolja, nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az emberek jelentős része dühös, közérthető és radikális megoldásra vágyik.

A tisztújításon elindul, és egyetért Botka László kritikus álláspontjával, szerinte is meg kell újulnia a pártnak, szervezetileg és tartalmilag egyaránt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!