Szekszárdon is figyelmeztették a Fideszt

Vágólapra másolva!
Ács Rezső, a Fidesz–KDNP jelöltje immár hivatalosan is Szekszárd polgármestere. A városban négy körzetben ismételték meg a szavazást. Riválisa, az LMP-s Hadházy Ákos javított, de már nem tudta befogni ellenfelét.
Vágólapra másolva!

Az október 12-i választáson a Fidesz–KDNP jelöltje nyert. Négy körzetben ismételtek. Ellenfelének, Hadházy Ákosnak akkor lett volna esélye a fordításra, ha lényegében mindenki csak rá voksolt volna. Így azt a részsikert könyvelheti el, hogy a négy körzetből hármat megnyert.

Erre Török Gábor politikai elemző hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán. Mint írja: "Ha minden igaz, akkor Szekszárdon négy szavazókörben kellett megismételni a választást. Ebből háromban Hadházy Ákos legyőzte Ács Rezsőt (168-130, 153-105, 133-116), egyben viszont a fideszes jelölt kapta a több szavazatot (172-161). Az viszont igaz, hogy a polgármester Ács Rezső lett, maradt. A választópolgárok 46,62 százaléka (5469 szavazat) voksolt rá, míg Hadházy Ákosra, az LMP jelöltjére 41,7 százalék szavazott (4892).

A 8-as számú választókörzetben azonban fordult a kocka. Ott az MSZP–PM–Együtt–DK jelöltje, Zaják Rita Andrea győzött. A szekszárdi közgyűlésben így a Fidesz–KDNP-nek 9, az ellenzékének pedig 5 képviselője lesz.