Simon Gábor lakcíménél volt a Bamako-rali befutója

2014.03.14. 06:29

A verseny egyik szervezője az a Welsz Tamás volt, akinek a széfjében megtalálták a politikus hamis útlevelét.

Simon Gábor háza volt a Budapest–Bamako rali végállomása az elmúlt két évben. A Blikk szerint a rali résztvevői a volt MSZP-s politikus bissau-guineai útlevelébe bejegyzett címéhez érkeztek.

A Blikk idézi a Szeged.ma egyik forrását, amely szerint a rali több résztvevője is vásárolt magának bissau-guineai útlevelet a 2012-es verseny során. A verseny egyik szervezője az a Welsz Tamás volt, akinek a széfjében megtalálták Simon Gábor hamisított bissau-guineai útlevelét a nyomozók, a 240 milliós bécsi bankszámla eredetére kitalált fedő sztorit megalapozó iratokat, valamint pár tízmillió forint értékű bankjegyeket.

A rali egyik résztvevője a lapnak azt mondta: Welsz Tamás is ott volt a Bissauban végződő ralin, jó kapcsolatokat ápolt a helyi elittel, és azt terjesztette magáról, hogy ő a bissau-guineai magyar konzul.

Welsz Tamás a Charity March Kft. ügyvezetőjeként és a finanszírozási gondok miatt eddig elindulni képtelen Sólyom Airways megmentőjeként vált ismertté. A hatóságok célkeresztjébe pedig egy panamai csalási ügy miatt kerül, mivel az Interpol is körözi.

A Blikk úgy tudja, Simon Gábor nem vett részt a ralin, így nem láthatta, hogy a bejegyzett lakcíménél ért véget a karaván útja. Azt nem lehet tudni, hogy Simon járt egyáltalán Bissau-Guineában, de az afrikai úti okmányát az ügyészség gyanúja szerint Magyarországon használta fel, kérésére ugyanis a bissau-guineai útlevelével egy ismerőse nyitott számlát egy magyarországi pénzintézetben – írja a Blikk.

A Magyar Nemzet közben azt írja, hogy Simon Gábort az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal 2008-ban és 2009-ben is C típusú ellenőrzésnek vetett alá, de az anyagi helyzetével és jövedelmi viszonyaival összefüggésben kitöltött kérdőíven egyik alkalommal sem tüntetett fel külföldön vezetett bankszámlát. A nemzetbiztonsági átvilágításra azért volt szükség, mert Simont 2008-ban a Gyurcsány-kormány, 2009-ben pedig a Bajnai-kormány munkaügyi államtitkárának nevezték ki.