Nincs ebolagyanús beteg Magyarországon

Vágólapra másolva!
Valótlan, minden alapot nélkülöző hírt közölt egy internetes portál, amelyik arról számolt be, hogy „lázzal, piros pöttyökkel a bőrén és más ebolás tünetekkel” szállítottak egy beteget a „pécsi kórházba”. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat rémhírterjesztés, illetve pánikkeltés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az illetékes rendőrkapitányságon.
Vágólapra másolva!

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiadott eljárásrend szerint, amennyiben egy betegnél ebolaláz gyanúja merülne fel, akkor az illetőt az erre alkalmas mentőautóval a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállítanák, ahol elkülönítve, az ilyen jellegű betegek ellátására kialakított kórteremben helyeznék el.

Az ÁNTSZ közleménye azonban hangsúlyozza: önmagában az a tény, hogy valaki az érintett területről érkezik, és láza van, még nem jelenti azt, hogy megfelel az ebolaláz úgynevezett esetdefiníciójának.

Mintát vizsgálnak az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A definíció

Az ebolaláz gyanúja epidemiológiai szempontból csak akkor merül fel, ha az illető találkozott / érintkezett beteggel. Csak és kizárólag a klinikai és epidemiológiai feltételek együttes teljesülése esetén beszélhetünk az ebolaláz gyanújáról.

A gyanú igazolása, illetve elvetése az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában (NBL) elvégzett diagnosztikai vizsgálat eredménye alapján történik.

Magas biztonsági követelmények

Az NBL a legmagasabb biztonsági követelményeket jelentő, úgynevezett BSL-4 (Bio Safety Level) szintet is kielégíti. Speciális védelmi rendszerekkel biztosítja a legveszélyesebb kórokozók diagnosztikáját, valamint azt, hogy az ezekkel való munkavégzés a dolgozókra, és a környezetre se jelentsen kockázatot.

Hasonló laboratórium Közép-Európában csak Magyarországon működik, és egész Európában is csak néhány ilyen létesítmény található.

Az eltérő higiénés viszonyok és a fejlettebb ellátórendszer miatt Magyarországon kicsi a veszély Forrás: Dr. Kis Zoltán/Az Országos Epidemiológiai Központ engedélyével

Alacsony a kockázat

Jelenleg alacsony a kockázata annak, hogy az ebolaláz kórokozója Magyarországra kerüljön. Behurcolás esetén sem kellene azonban a nyugat-afrikaihoz hasonló járványtól tartani.

Az afrikaitól jelentősen eltérő higiénés és kulturális viszonyok, a jóval fejlettebb egészségügyi ellátórendszer, illetve az általános közegészségügyi helyzet, valamint a járványügyi felügyelet és felkészültség magas szintje gátat szabna a vírus szabad terjedésének. A betegséget természeténél fogva a még tünetmentes beteg nem tudja továbbadni.

A rendelkezésre álló adatok szerint a vírus nem képes levegőben terjedni, és szúnyogok sem terjesztik. A fertőzés a beteg ember vagy állat vérével, illetve más testnedveivel történő közvetlen érintkezés útján terjed – hangsúlyozza közleményében az ÁNTSZ.