Olcsóbb lett a vasút

Bzmot Mezőtúr MÁV Szárnyvonal Mezőtúr MÁV Szárnyvonal Érkezés Szarvasra
Érkezés Szarvasra
Vágólapra másolva!
 A két éve megkezdett szerkezeti átalakításoknak meglett az eredményük, ugyanis lényegesen kevesebbe kerül az államnak a vasúti személyszállítás fenntartása – mondta Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. új vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató azt mondta, a vasúttársaság vezetése a minőségi szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, ennek érdekében jelentős utaskomfort-javítási és járműfejlesztési programot indítanak. Míg 2012-ben a menetdíjakkal nem fedezett kiadásokra 162 milliárd forint állami költségtérítést vettek igénybe, jövőre ez 144 milliárd forintra csökken úgy, hogy közben jelentősen javul a szolgáltatási színvonal.

Érkezés Szarvasra Fotó: Polyák Attila - Origo

A jövő évi menetrendi tervekben két új vonat szerepel Bécsbe, az egyik Debrecenből, a másik pedig Belgrádból közlekedik, Budapesten keresztül. A forgalmas vonalakon főleg a hét végi csúcsidőben lesznek járatsűrítések, új és kényelmesebb vonatokat is forgalomba helyeznek, ezekről azonban még nincs meg a végleges döntés, a cég a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyására vár.

A teljes cikket itt találja: magyarhirlap.hu.