Az Altus uniós megbízása pontosan olyan botrányos, mintha Kaczynski, Sárközy, Ponta, vagy Seszták cége nyerne megbízást a fejlesztési költések monitorozására – vélekedett Gyurcsány ügyéről Schiffer András. Az LMP frakcióvezetője szerint bármely tagállam, bármely vezető pártpolitikusának cége ilyet nem nyerhet. Pont.
Talán nem véletlen az elszámoltatás elmaradása, és talán még jól is jött a Fidesznek a brüsszeli döntés: Gyurcsány felszínen maradása Orbánnak „egy lottóötös”, és egy kis gyurcsányozással mindig újra lehet hevíteni a kiábránduló tábor lelkesedését – tette hozzá. Ezek után viszont előhúzni a DK állami támogatásának megvonását, egész egyszerűen egy aljas, alávaló blöff. Ha megteszik, a végén még kénytelen leszek kiírni: je suis DK – olvasható a politikus Facebook-oldalán.
Mint arról korábban beszámoltunk, Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára április 19-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy azt kérik az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t bízza-e meg
a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.
Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója még aznap reagált a helyettes államtitkár szavaira, és közleményében azt írta, az Altus Zrt.-nek az Európai Bizottságtól tavaly elnyert tanácsadói megbízása
az Európai Unió összes tagországára kiterjed,
tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése. Mint írta, az Altus 2014 őszén nemzetközi nyílt tenderen egy 11 céget - köztük német, francia, olasz, svéd, bolgár, lengyel és szlovák vállalatokat - magában foglaló konzorcium vezetőjeként nyerte el a tanácsadói megbízást az Európai Bizottságtól.
Dobrev Klára közölte azt is, hogy a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt.
A Napi Gazdaság szerint a Fidesz-frakció eközben a DK állami támogatásának felfüggesztésére készül. A frakció álláspontja szerint bújtatott pártfinanszírozás, hogy az Altus uniós megbízást nyert.
Az Altus Zrt. bepereli Orbán Viktort, mert a miniszterelnök Strasbourgban skandalumnak nevezte a Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. uniós megbízását, mondván: pártpolitikai célokra is használják ezeket a forrásokat. A volt kormányfő azt válaszolta, Orbán „politikai értelemben meg akarja ölni a DK-t, de ez nem fog neki sikerülni”.