Hivatását és állását veszítheti a fekete ruhás nővér

kóma
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Akár kamarai tagságát, ezzel együtt pedig állását és hivatását is elveszítheti Sándor Mária, akit sokan csak fekete ruhás nővérként ismernek, miután tavasszal fekete ruhában ment be dolgozni, hogy az egészségügy gyászos helyzetére felhívja a figyelmet. Azóta is gyakran nyilatkozik, ezzel lehet a baj.
Vágólapra másolva!

Etikai vétség gyanúja miatt eljárást indít a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MEKSZ) Sándor Mária budapesti ápolónő ellen. A kamara szerint egyes nyilatkozatai ugyanis sértők lehetnek. A "fekete ruhás nővér" szerint semmi ilyet nem követett el, csupán vele akarnak példát statuálni.

Mivel van baj pontosan?

A kamara szerint

Sándor Mária "bizonyos kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival" megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó etikai kódex szabályait,

ezért indul ellene eljárás - ismertette a hivatalos álláspontot az Origóval a Munkástanácsok - a Független Egészségügyi Szakszervezet konföderációja - jogásza.

Sándor Mária az egészségügy "gyászos" helyzetére hívta fel a figyelmet (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Szabó Imre jogász szerint az nem derült ki egyelőre, hogy a tavasz óta tett több száz nyilatkozat, interjú, Facebook-bejegyzés és tévés megjelenés közül melyiket kifogásolja a kamara, de álláspontja szerint egyik sem meríti ki az etikai vétség fogalmát.

Állását, hivatását vesztheti

Ha ennek ellenére vétkesnek mondja ki a kamarai etikai bizottság Sándor Máriát, annak súlyos következményei lehetnek. A jogász szerint a vétséget enyhe esetben figyelmeztetéssel, megrovással, súlyosabb esetben pénzbírsággal vagy időleges felfüggesztéssel is büntethetik.

Vétkesség esetén a legsúlyosabb szankció, hogy az egészségügyi dolgozót kizárják a kamarából

- folyatatta a jogász. Ez pedig azt jelenti, hogy az illető az állását és a hivatását is elveszíti egyszerre, mivel a törvény szerint nem vállalhat az egészségügyben munkát, aki nem tagja a kamarának.

Zala megyében tárgyalják

Az Origo információit megerősítve Szabó Imre jogász azt mondta, arra sem ad magyarázatot az eddigi hivatalos tájékoztatás, hogy Sándor Mária etikai ügyét miért Zala megyében tárgyalják. Ez ügyben is írt az Origo a kamarának, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Ahogy arra a kérdésünkre sem, hogy a kamarának a nővér pontosan melyik nyilatkozatával van baja, mely kijelentését tartja etikátlannak. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük, és közöljük a MESZK válaszát, illetve álláspontját az ügyről.

Az LMP segítséget ajánl

Az LMP elfogadhatatlanak tartja, hogy mondvacsinált okokkal

megpróbálják elhallgattatni azokat, akik felemelik hangjukat az egészségügyben található méltatlan munkakörülmények és az elfogadhatatlan bérhelyzet ellen

- közölte az ellenzéki párt.

Az LMp ezért - szükség esetén - jogi segítséget ajánlott Sándor Máriának és az őt képviselő Független Egészségügyi Szakszervezetnek. Azt is írták, az eljárás szerintük egy újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom nem megoldani, hanem eltitkolni akarja az egészségügy problémáit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!