Szabadlábon marad a Dob utcai erőszakoló

Vágólapra másolva!
Az ügyészség kérése ellenére nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság azt a férfit, aki Budapest belvárosában erőszakolt meg egy nőt még tavaly nyáron. A rendőrök sokáig keresték, végül feladta magát, ahogyan később a külföldön lévő társa is. 
Vágólapra másolva!

Elutasította a Budai Központi Kerületi Bíróság azt az ügyészi indítványt, amely alapján előzetes letartóztatásba helyezték volna azt a 23 éves férfit, aki tavaly nyáron erőszakolt meg egy nőt Budapest belvárosában.

Az erőszakoló szabadon hagyását a bíróság azzal indokolta, hogy büntetlen, van munkája, állandó lakóhelye, ráadásul önként jelentkezett a rendőrségen, miután felismerte magát egy fotón. Javára írták azt is, hogy elmondta a rendőröknek, ki volt a társa. A másik férfi, aki végignézte az erőszakot, szintén jelentkezett a rendőrségen – írta a Fővárosi Törvényszék.

A férfi egy társával még 2014. július 13-án Budapesten, a VII. kerületi Dob utca és Erzsébet körút kereszteződésénél kezdett beszélgetni egy nővel. Később egyikük megfenyegette és megerőszakolta, a társa pedig mindezt végignézte.