Főszerkesztők a Charlie Hebdo-ügyről

Vágólapra másolva!
A Vs.hu vitát indított a főszerkesztők között arról, kinek mi az álláspontja a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségében történt vérengzés után a Mohamed-karikatúrákról, azok szerkesztőségi kezeléséről és alapvetően a sajtószabadságról. A véleményeket itt találja, az alábbiakban a Vs.hu oldalon eddig megjelent gondolatok közül válogattunk.
Vágólapra másolva!

A Főszerkesztők Fórumának vezetője, Weyer Balázs a következőket írja: "Minden bizonnyal egyesületünk, a Főszerkesztők Fóruma kódexén is elbukott volna egy-egy ilyen rajz, de jelenleg meglehetősen bizonytalan vagyok abban, hogy ez helyes-e.” Ezt követően úgy folytatja: „Ez az eset a szólásszabadság újragondolására kell késztesse a világot, és semmiképpen sem abban az értelemben, hogy az szabályozottabbá, keményebbé váljon, mert az csak azt eredményezi, hogy aki kevésbé tűri kritikát, az kevesebbet is kap belőle – márpedig éppen fordítva helyes.”

Lebhardt Olivér, a Vs.hu főszerkesztője kiemeli: „Azok a szerkesztőségek, akik szerkesztőségi kultúrára és elvekre hivatkozva döntöttek a cenzúra mellett, akarva vagy akaratlanul, de nem a Charlie Hebdo megtámadásáról tudósítottak, hanem a vallási érzékenység jelenkori állásáról a Charlie Hebdo ürügyén.”

A Hír24 vezetője, Kustánczi Norbert így indít: „Bár vallom, hogy a viccben semmi sem szent, nagyjából mindent és mindenkit ki lehet figurázni (nem, megerőszakolt nőket például nem), illetve hogy minden vicc offenzív, de legalábbis valaki vagy valami ellen irányul, azért elgondolkodtam volna, hogy megjelentessük-e."

A Lapcom tartalmi vezetője, Nádori Péter arról filozófál, hogy: Sajtószabadság (bármilyen szabadság) akkor van, ha az egyes szerkesztőségek minden döntést a maguk értékrendje és megítélése szerint hozhatnak és hoznak meg, aztán más szerkesztőségek és magánszemélyek tetszésük szerint minősíthetik őket gyávának, hipokritának vagy életidegennek.

Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója arról ír, hogy: „A Charlie Hebdo egy grafikai, művészi alkotás, amelynek az alapja társadalmi mondanivaló. Ezt a lap munkatársai teremtették, sem elvitatni nem lehet tőlük semmit, sem kívülről nem lehet beletenni vagy beleerőltetni dolgokat, szabályokat például, nemzetbiztonsági vagy vallási szempontok miatt.”

Az Origo főszerkesztője is hozzászólt a diskurzushoz, ezt a Vs.hu oldalon olvashatják el.