Tarlós hivatalnokai 386 milliónyi jutalmat kaptak

2015.01.23. 11:10

Egyre több jutalmat kapnak év végén a Tarlós István vezette Budapesten a Városháza dolgozói: 2012-ben fejenként bruttó 314 ezer forintot, tavaly már 479 ezret - tudta meg az Origo.

Fejenként csaknem félmillió forint jutalmat kapott tavaly novemberben a Tarlós István vezette Budapesten a Főpolgármesteri Hivatal minden dolgozója. A 806 hivatalnok között így összesen bruttó 386 millió forintot osztottak szét - derült ki az Origo kérdésére küldött tájékoztatásból.

Egyre többet kapnak

Miközben a városházi apparátus létszáma évről évre csökken, a hivatalnokok egyre több év végi jutalmat vehetnek fel. Míg például 2012-ben fejenként bruttó 309 ezer forintot kaptak, addig tavaly novemberben már ennek több mint másfélszeresét, bruttó 479 ezer forintot.

A bérmaradvány terhére - amelyet másra nem lehet felhasználni - 806 dolgozó részesült jutalomban, átlagosan bruttó 479 325 forint összegben - közölte a hivatal az Origo kérdésére. Vagyis 386 millió forintot osztottak szét a hivatalnokok - egyszerű közalkalmazottól a főosztályvezetőig - között.

Az Origo összesítése szerint 2012 óta tehát egyre kevesebben egyre több jutalmat kapnak, és az erre fordított összeg minden évben meghaladta a 300 milliót.

Jól teljesítő tanácsadók

Mint arról az Origo beszámolt, nemcsak a városházi hivatalnokok, de a városvezetés munkáját segítő tanácsadók többsége is kapott jutalmat év végén. A 34-ből 24 önkormányzati tanácsadó, illetve főtanácsadó kapott jutalmat, átlagosan bruttó 772 917 forintot, ami összesen csaknem 20 millió.

Tarlós István és a városvezetés munkáját 34 tanácsadó segítiForrás: Bielik István - Origo

A közpénzből fizetett tanácsadói gárda tagjainak ugyanakkor egyelőre sem a nevét, sem a havi fizetését nem árulta el az Origo kérdésére a hivatal, holott ezt Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint jogsértő lehet eltitkolni.

A Főpolgármesteri Hivatalban 806 dolgozó örülhetett év végi jutalomnak tavalyForrás: MTI/Váli Miklós

A ciklus elején még közlékenyebb volt a Városháza: 2011 végén névvel, személyre lebontott összeggel adtak ki listát az Index kérésére a tanácsadóknak kifizetett összegekről. Az akkor még 42 fős gárda tagjai közül hatan kaptak egymillió forintnál többet, de az átlag 500-800 ezer volt.

Tarlósnak nem jutott

Az is kiderült még a hivatal Origónak küldött tájékoztatásából, hogy a főpolgármester és helyettesei nem kaptak tavaly jutalmat. Tarlós István a megválasztása, 2010 óta egyszer sem vett fel jutalmat. Igaz, 2013 elejétől a fizetését jelentősen, csaknem 1,5 millió forintra emelték, és nyugdíjat is kap.

Tarlós helyetteseinek fizetése ennél kevesebb, és még jutalmat sem kaptak tavaly év végén, ahogy 2013-ban sem. Egy évvel korábban még bruttó 1,5-1,5 millió forintot vihettek haza, bár volt, aki az összeget jótékony célra ajánlotta fel. A helyettesek 2011-ben bruttó 2-3 milliós jutalmat kaptak fejenként.