Megjósolhatta volna Soros György, hogy a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörlése sokkolja majd a gazdaságot, de éppen nem figyelt oda erre - mondta a davosi Világgazdasági Fórum zárónapján a magyar származású üzletember.

"Nagyon kockázatos egy valutát a másikhoz kötni, mivel ez a kötelék egyszer valamikor véget ér, ami sokkolja a gazdaságot" - állapította meg a frank árfolyamküszöbének eltörlését értékelve a davosi Világgazdasági Fórum zárónapján felszólaló Soros György. Emiatt egyébként a forint is összeomlott.

Soros György kockázatosnak nevezte egy valuta árfolyamát másikéhoz kötniFotó: Origo

Az üzletember emlékeztetett: a svájci jegybank lépése nyomán a frank 20 százalékkal drágult az euróhoz és 15 százalékkal a dollárhoz képest. „Ami történt, megjósolhattam volna, de szerencsére most nem vagyok érdekelt ezen a téren, ezért erre nem is figyeltem oda" - tette hozzá.

A fórum utolsó napján felszólalt a japán központi bank vezetője is, aki szerint élénkítő hatása van a globális gazdaságra, hogy az Európai Központi Bank megindította a kötvényvásárlásokkal tervezett mennyiségi monetáris lazító programját.

Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter - aki 2011-ben a növekvő védelmi kiadások ellen tiltakozva mondott le posztjáról - azt mondta, hogy a Moszkva ellen hozott nyugati intézkedések és a kőolaj árának a zuhanása még az ő általa vártnál is súlyosabb gondokat okozott az orosz gazdaságnak.