Lemondott a Népszabadság balesetet okozó főszerkesztője

Murányi Marcell mesterkurzus SZEMÉLY FOGLALKOZÁS újságíró FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré CSELEKVÉS SZELLEMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS beszél MOZGÁSSAL  KAPCSOLATOS gesztikulál Budapest, 2008. március 29.
Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerk
Budapest, 2008. március 29. Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerkesztője beszél a Minőségi Bulvár Mesterkurzus első előadásán az Alexandra Könyvesházban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Lemondott a Népszabadság főszerkesztői posztjáról Murányi Marcell. A Népszabadság főszerkesztője a sajtóból tudta meg, hogy a baleset után több nappal meghalt az a kerékpáros, akit még március 30-án sodort el a fővárosi Rottenbiller utca és István utca kereszteződésében. 
Vágólapra másolva!

Közleményben jelentette be lemondását Murányi Marcell. A Népszabadság főszerkesztője lépését azzal indokolta, hogy a sajtóból tudta meg, meghalt az a férfi, „aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam”.

Murányi Marcell a sajtóból tudta meg, hogy meghalt a kerékpáros Forrás: MTI/Mohai Balázs

Gyanúsítottként hallgatták ki

A főszerkesztőről a Napi Gazdaság írta meg, hogy március 30-án a budapesti Rottenbiller és István utca kereszteződésében elsodort egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Murányi Marcellt a Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg. Az csak csütörtök reggel derült ki a Ripost online bulvármagazin írásából, hogy az elsodort kerékpáros életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Origónak megerősítette, hogy a biciklis a baleset után több nappal meghalt. A rendőrség most azt vizsgálja, hogy a halála összefüggésben lehet-e a balesettel.

Murányi Marcell autóján 25 centis a karcolás Forrás: Murányi Marcell

Furcsa hangot hallott

A főszerkesztő szerdán közleményt adott ki, amelyben elismerte felelősségét, de a gázolást és a tudatos cserbenhagyást cáfolta.

„Autómmal a külső sávból egy lelassult trolit kikerülve, majd onnan jobbra kanyarodva úgy sodortam el egy kerékpárost, hogy azt akkor nem észleltem. Mindössze egy furcsa hangot hallottam, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget. Hazaérve láttam meg az autóm jobb oldalán, a második ajtó hátsó részénél egy nagyjából 25 centiméter hosszú karcolást. Ekkor azonnal visszamentem a kereszteződéshez, ahol már helyszíneltek a rendőrök, és jelentkeztem náluk” – írta.

A főszerkesztő állítása szerint a két időpont között mindössze annyi idő telt el, amíg haza-, illetve visszatért, azaz körülbelül 20-25 perc.

Mélységesen megrendített

Murányi Marcell a felelősségét a kihallgatáson elismerte, hiszen – mint írta – az eset megtörtént, viszont úgy gondolja, nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázolt.

„Az ügy mélységesen megrendített, szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének” – tette hozzá a főszerkesztő, aki a közlemény megírásának idejében nem tudta, hogy a férfi azóta elhunyt.

Tájékoztatta a vezetőséget

A balesetről közleményt adott ki a Népszabadság kiadója, a Mediaworks Zrt. is. Ebben azt írták, Murányi Marcell a balesetet követő napon személyesen tájékoztatta az esetről a lap és a kiadó vezetőségét.

"Mindaddig, amíg a balesettel kapcsolatos hivatalos vizsgálatok és eljárások le nem zárulnak, a médiavállalat az ügyet a továbbiakban nem kívánja kommentálni" – írták.

Murányi Marcell tavaly augusztus óta volt a Népszabadság főszerkesztője, előtte nyolc évig a Blikk első embere volt.