358 küldött dönt a különféle tisztségekről. Az elnöki posztra a jelenlegi Tóbiás József mellett Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő, Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke és Molnár Gyula volt fővárosi elnök, volt polgármester jelentkezett. Elnökhelyettes Gőgös Zoltán vagy Tóth Bertalan lehet.
Tóbiás után Botka László szegedi polgármester és választmányi elnök kapott szót, aki arról beszélt, milyen munkát végzett a választmány az elmúlt két évben és a Magyar Idők szerint
egyúttal 2018-ra bejelentkezett a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének.
Két héttel ezelőtt Hiller Istvánra, az Országgyűlés szocialista alelnökére, volt pártelnökre jelentősen többen szavaztak az MSZP kongresszusi jelölőbizottságában, mint Botkára.