Hét évet kapott az anya, aki megölte hetedik gyermekét

Vágólapra másolva!
Világra hozta, majd perceken belül megfojtotta hetedik gyermekeét a tatabányai nő, a gyilkosság miatt most első fokon hét év fegyházra ítélték.
Vágólapra másolva!

Elsőfokon hét év fegyházra ítélte a Tatabányai Törvényszék kedden azt a nőt, aki 13 évvel ezelőtt megölte és egy bokorba rejtette újszülött gyerekét.

Öt gyerek, másfél szoba

A gyerekgyilkosság miatt elítélt anyának az áldozat már a hetedik gyermeke volt: az asszony egy másfél szobás panellakásban élt öt gyerekével Tatabányán. Kamionsofőrként dolgozó férje alig járt haza, a nő pedig egy idő után titkolta előle az újabb teherbeeséseket, csak a harmadik hónap után szólt.

Öt gyereknél többet nem akartak vállalni, legalábbis akkor: a

mikor megérkezett a hatodik újszülött, az apa helyezte el a tatabányai kórház babamentő inkubátorában.

A halálra ítélt hetedik

Az anya ennek ellenére újból teherbe esett, hetedjére is – erről a babáról viszont senkinek sem beszélt. Az újszülöttet 2013 októberében otthon, a kisebbik szobában hozta világra,

az épp csak lélegzethez jutó gyereket pedig egy lepedővel megfojtotta.

A holttestet egy zacskóba helyezte, majd egy tatabányai parkban, egy bokor alatt rejtette el – az áldozatot azonban már másnap megtalálta egy hajléktalan, és értesítette a rendőrséget.

A férj DNS-e árulta el

A gyilkos 13 évig nem bukott le, és ez alatt két újabb gyermekük is született. Végül a férje buktatta le, akaratlanul: egy más ügyben börtönbe került, DNS-e pedig egyezést mutatott a 2003-ban meggyilkolt babáéval. A rendőrség így jutott el volt feleségéhez, a további DNS-minták pedig csak igazolták a nő bűnösségét.

A hét év fegyházról szóló ítélet nem jogerős, ügyész, a vádlott és védője egyaránt három nap gondolkodási időt kért kihirdetése után.