Vágólapra másolva!
Sértegetéssel kezdődött, halállal is végződhetett volna a táncosnők konfliktusa: késsel és bárszékkel estek egymásnak egy fővárosi éjszakai klubban.
Vágólapra másolva!

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt felelhet egy 24 éves budapesti nő, aki a Fővárosi Főügyészség szerint 2014 novemberében megkéselte kolléganőjét.

A pultnál kezdődött

A vádlott egy fővárosi night club táncosnője volt, november 8-án hajnalban épp munka után, a bárpultnál üldögélt, amikor megjelent a sértett, és részegen kötözködni kezdett.

Kés a retikülben

A vita elfajult, mindketten veréssel fenyegették egymást, a vádlott azonban tovább is ment: követte áldozatát az öltözőbe, és

a táskájából előhúzott késsel összeszurkálta haragosát.

A támadásnak a bár alkalmazottai vetettek véget, lefegyverezték a fiatal nőt, aki ezután egyszerűen visszaült a bárpulthoz.

Bárszékkel válaszolt

Ekkor következett csak a konfliktus második felvonása:

a több sebből vérző sértett dührohamában felkapott egy bárszéket, és ellentámadásba lendült,

de őt is megfékezték az ekkor már résen levő alkalmazottak – ahogy a kését újra megmarkoló vádlottat is. Mivel az okozott sérülések életveszélyes állapotot is előidézhettek volna, a vádlott két és nyolc év közötti szabadságvesztésre is számíthat.