Sorra romlanak el a menekülteket figyelő hőkamerák

mobil hőkamera
Mórahalom, 2015. július 19. Egy Land Rover terepjáróra szerelt mobil hőkamera a mórahalmi határrendészeti szolgálati helyen 2015. július 19-én. A lehető legmodernebb technikai eszközökkel, például hőkamerákkal is védi a rendőrség a magyar-szerb határszakaszt. A berendezés 10 kilométeres sugarú körben képes ellenőrizni a körülötte lévő területet. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Az illegális határátlépők észlelésére szolgáló hőkamerák szervizelésének „hiányosságai” miatt a rendőrség kötbérigénnyel él a Milipol Zrt.-vel szemben.
Vágólapra másolva!

Az épp nem működő hőkamerákra nagy szükség lenne most a déli határszakaszon, ahol naponta vágják át a kerítést a menekültek.

Egy rendőr irányítja a járőröket a stabil hőkamera képei alapján a röszkei határállomás épületéből Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ahogy arról beszámoltunk, „a lehető legmodernebb technikai eszközökkel, például hőkamerákkal is védi a rendőrség a magyar-szerb határszakaszt” az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának helyettes vezetőjének közlése szerint. Összesen tíz úgynevezett stabil, vagyis telepített hőkamerából áll az a rendszer, ami ellenőrzi a határszakaszt.

Csakhogy – a rendőrség közlése szerint – jelenleg is két hőkamera vár javításra, amelyeket a hibabejelentéstől számított 15 munkanapon belül nem hozott működőképes állapotba a cég, pedig ezt szerződésben vállalták.

Terepjáróra szerelt mobil hőkamera a mórahalmi határrendészeti szolgálati helyen Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A kötbér mértékéről a rendőrség pontos összeget nem közölt, csak annyit, hogy a kötbér alapja a késedelemmel érintett helyszín nettó háromhavi vállalkozási díja, mértéke pedig munkanaponként ennek a díjnak másfél, de legfeljebb összesen 30 százaléka – írta a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatára hivatkozva.