Együtt: Fordított koncepciós per a Quaestor-ügy

2016.05.22. 15:26

Szándékosan nem kérdez meg bizonyos dolgokat az ügyészség a Quaestor-ügyben - ezt mondta az Együtt elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján. 

Az Együtt szerint a Quaestor-ügy fordított koncepciós per, mert az a cél, hogy ne ítéljék el a döntően Fideszhez köthető állami vezetőket és politikusokat, akik szerinte nyilvánvalóan tettestársai Tarsoly Csabának – ezt mondta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke pártja vasárnapi sajtótájékoztatóján az MTI-nek.

Azt is hozzátette, néhány nap múlva letelik a határidő, ameddig a Fővárosi Főügyészségnek pontosítania kell a vádindítványt a Quaestor-ügyben, amely szerinte az elmúlt évtizedek legnagyobb magyarországi pénzügyi-politikai-gazdasági botránya.

QuaestorFotó: Polyák Attila - Origo

Szigetvári azt is mondta: pártjának bizonyítéka van arra, hogy a Polt Péter vezette ügyészség mindent megtesz azért, hogy ne szülessen megfelelő vádemelés az ügyben. Ahogy fogalmazott az elmúlt hetekben a párt birtokába került a Quaestor-ügy teljes ügyészségi vádindítvány-szövege, a kihallgatási jegyzőkönyvvel, valamint a kihallgatások listájával. Ezek alapján pedig megállapítható, hogy komoly lyukak vannak a nyomozásban, tudatosan nem hallgattak ki politikai és piacfelügyeleti, valamint önkormányzati és állami intézményeket, amelyek szerinte részesei a Quaestor botránynak. Azt is mondta: Tarsoly Csabát nem kérdezték meg ezekben az ügyekben, és Szijjártó Pétert sem hallgatták meg, aki sok ügyben Tarsoly Csaba egyik legfőbb politikai szövetségesének tűnt fel.

Az Együtt elnöke szerint egyértelmű, hogy fideszes politikai támogatás és a piacfelügyelet "félrenézése" nélkül nem lehetett volna egy technikailag csődben levő vállalatnak tíz- és tízmilliárdos értékben kötvényeket kibocsátania. Ebben az ügyben szerinte senkit nem hallgatott meg érdemben az ügyészség.

Azt is mondta: később további részleteket hoznak nyilvánosságra a vádiratból.

Kerestük a Fővárosi Főügyészséget, ha válaszolnak, frissítjük a cikket