Szerda este lezárult a négyhonapos Brexit-kampány az Egyesült Királyságban, a britek csütörtökön döntenek az uniós tagságukról. Cameron azt ígérte, ha bentmaradnak tovább lobbizik a szabad munkaerőáramlás szabályainak módosításáért, de Juncker szerint ebben a témában a brit kormányfő már elérte a maximumot. A legutolsó közvélemény-kutatások holtversenyt mutattak.
A bennmaradást és a kilépést pártoló tábor vezetőinek utolsó, lázas tempóban lebonyolított, szinte az egész országot behálózó fellépéseivel befejeződött szerdán késő este a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazás négyhónapos kampánya, amelynek végén a közvélemény-kutatások holtversenyt jeleztek.
David Cameron, a konzervatív párti brit kormány miniszterelnöke és egykori ádáz politikai ellenfele, Gordon Brown volt munkáspárti kormányfő együtt tartott nagygyűléseket a nyugat-angliai Bristolban, illetve a második legnagyobb angol városban, Birminghamben.
Cameron lobbizna, ha maradnak
Mindkét helyszínen azt hangsúlyozták, hogy ha a csütörtöki népszavazáson a többség a kilépésre szavaz, az visszafordíthatatlan és végleges döntés lesz. Cameron megismételte már korábban is használt hasonlatát, amely szerint ha valaki kiugrik egy repülőgépből, akkor oda már nem tud visszakapaszkodni.

A kormányfő hozzátette: ha Nagy-Britannia az EU tagja marad, akkor ő lobbizni fog Brüsszelben az unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak módosításáért. Cameron szerint nem irreális törekvés a nettó bevándorlás csökkentése.
A kilépés, az kilépés
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban újságíróknak Brüsszelben kijelentette, hogy David Cameron a lehetséges maximumot érte el az Európai Unió és Nagy-Britannia viszonyrendszerének átrendezéséről folytatott tárgyalásain, amelyek februári lezárulta után a népszavazást kiírta.

Juncker ugyanakkor abban egyetértett Cameronnal, hogy Nagy-Britannia esetleges távozása az EU-ból végleges döntés lenne, mondván: "a kilépés kilépést jelent".
Johnson és Gove is a Brexit mellett
Cameron az egyik szerdai kampánygyűlésen élesen bírálta saját igazságügyi miniszterét, Michael Gove-ot, aki egy televíziós nyilatkozatában "náci propagandistákhoz" hasonlította a kilépés súlyos gazdasági kockázataira figyelmeztető gazdasági szakértőket.
A miniszterelnök szerint Gove szavai is jelzik, hogy a kilépésért kampányoló tábor elvesztette az eszét.
Michael Gove szerdán elnézést kért kijelentéséért.
A brit kormány a kampány első pillanatától erősen megosztott, a kabineten belüli EU-szkeptikus szárny tagjai között olyan nehézsúlyú veteránok kampányoltak - saját kormányuk álláspontjával szemben - a Brexit, vagyis a kilépés mellett, mint Boris Johnson, London volt polgármestere és Michael Gove.
Különutas kormánytagok
A konzervatív párti brit kormány a referendum kampányában azt a hivatalos álláspontot képviselte, hogy
Nagy-Britannia maradjon a megreformált Európai Unió tagja, az egyes kabinettagok azonban Cameron engedélye alapján meggyőződésük szerint, szabadon dönthettek arról, hogy a kampányidőszakban személyesen milyen ajánlást fogalmaznak meg.

Erről a kompromisszumos megoldásról a kabinet EU-szkeptikus tagjainak nyomására született döntés.
Elton John bennmaradna, Ecclestone kilépne
A szerdán befejeződött kampány utolsó napjaiban is csatlakoztak hírességek mindkét táborhoz.
A bennmaradás mellett tett hitet mások mellett
- David Beckham, az angol labdarúgás egykori szupersztárja,
- Sir Elton John, az angol rock veteránja,
- Joanne K. Rowling, a példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam szerzője,
- Simon Cowell, a tehetségkutató műsorairól világhírű televíziós producer,
- valamint Keira Knightley és Daisy Ridley színésznők.
A Brexit-táborhoz szegődött:
- a Forma 1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone,
- Joan Collins és Liz Hurley színésznő,
- John Cleese, az abszurd humoráról világhírű Monty Python társulat volt frontembere,
- valamint James Dyson feltaláló és nagyvállalkozó.
Emellett szerdán ezernél több brit és külföldi üzleti vezető, köztük Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója közös felhívásban foglalt állást Nagy-Britannia EU-tagsága mellett.
A fogadási cégek szerint maradnak
A Financial Times című londoni gazdasági napilap által az egyes felmérések eredményeinek átlagolásával kiszámított "poll of polls" mutató szerdán késő este 44:44 arányú százalékos támogatottsági megoszlást mutatott.A fogadási piac azonban erőteljesen a bennmaradást pártolók felé lendült.
A Financial Times számításai alapján a brit fogadóirodák jelenlegi esélykiírásaiból származtatott valószínűségi modell azt mutatja, hogy a fogadási cégek a múlt heti 58 százalék helyett most már 75 százalékos esélyt adnak arra, hogy a népszavazáson a választók többsége Nagy-Britannia EU-tagságára szavaz.