Kevés az orvos és az ágy a gyermekpszichiátriákon

2016.09.29. 07:14

Kevesen vannak és túlterheltek az orvosok a gyermekpszichiátriákon, ahol ráadásul kevés az ágy is - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint sok családnak több száz kilométert kell utaznia a kezelésért.

Kevés az orvos és nincs elég ágy a magyarországi kórházakban a gyermekpszichiátriai osztályokon - írta a Magyar Nemzet. A lapnak Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa azt mondta: mindössze 60-80 gyermekpszichiáter dolgozik az országban, az orvosok egyre túlterheltebbek és nincs utánpótlás.

Eközben az országban élő 1,5 millió gyermek 25-30 százalékának van legalább egy pszichológiai, vagy pszichiátriai súlyosságú problémája, vagyis 4-500 ezer gyermekkel kellene foglalkozniuk a szakembereknek.

Kevés az orvos, sok a beteg - képünk illusztrációForrás: MTI/Ujvári Sándor

Bár az érintettek nagy részét alapellátásban kezelni tudják, sokaknak szakorvosra lenne szüksége - mondta a szakember, hozzátéve: a kórházakban aránytalanul kevés, 130-150 ágy van csak ezeken az osztályokon, ezért sok családnak több száz kilométert kell utaznia.

A lapnak nyiltkozó Sóti Gyula szerint kiemelkedően gyakori a gyerekek körében a figyelemzavar, amely minden huszadik gyereket érint, de egyre több az önsértő, drogfüggő vagy serdülőkori skizofréniában szenvedő fiatal is.