Távozik február 16-án az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet – írja a Magyar Nemzet. A frakcióvezető a lapnak azzal indokolta döntését, hogy nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség.
Hozzátette, a párt elnökségében is úgy látták, hogy így tudja leginkább segíteni az ökopárt jövőjét és megerősödését.
Ezzel tehetek a legtöbbet azért, hogy az LMP 2018-ban ne ötszázalékos, hanem ennél jóval magasabb támogatottságot elérő párt legyen
– mondta a távozó frakcióvezető.
Schmuck Erzsébet a szellemi erőtér, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne. A lap szerint
a frakcióban ezután tisztújítás lesz, várhatóan a frakcióvezető Szél Bernadett társelnök lesz.
Mint arról az Origo is beszámolt, hasonló indokkal, a párt körüli szellemi holdudvar építése szándékával lépett a háttérbe és mondott le tavaly nyáron az LMP addigi társelnöke és frakcióvezetője, a párt egyik alapítója, Schiffer András is.