Tóth Auguszta: Sok negatívumot kaptam a Kisvárosért, de nem bántam meg, hogy belevágtam

Összesen tíz előadásban szerepel a Nemzeti Színházban Tóth Auguszta. Hogy, ez mennyire sok, jól jelzi, hogy elsőre neki csak nyolc ugrott be. Ráadásul, ahogy fogalmaz, tíz veszélyes darabról van szó. A színésznő az Origónak beszélt arról is, hogy milyen Vidnyánszky Attilával dolgozni, és hogy kitől mit tanult az elmúlt években.

Azt kérte, hogy az előadás után találkozzunk, este fél tíz van, ennek ellenére nem tűnik fáradtnak.

Nem is vagyok az, friss vagyok. Ilyenkor egy óráig nem is tudok lenyugodni, igaz, azután beájulok.

Reggel azonban kel a gyerekekkel, felteszem. Legalábbis, amikor az interjú miatt többször beszéltünk telefonon, mindig hallottam, hogy ott vannak ön körül.

Hatkor fogok kelni, mert holnap én viszem a gyerekeket suliba.

Ez a hat óra alvás elég?

Egy ideig, aztán jön egy kidőlés.

Mennyi ideig bírja?

Általában a próbaidőszak végéig, aztán

premier után aludnom kell egy-két napig tovább, mint hat óra. De már olyan is volt, hogy a férjemet kértem, hadd ne kelljen reggel felkelnem korán, hogy alhassak, mondjuk 8-ig.

De elég régóta csinálom.

Tóth Auguszta a Krokodilus című darabban Fotó: Eöri Szabó Zsolt - Nemzeti Színház

Úgy tudom, sokat sportol. Ennek is köszönhető, hogy ennyi energiája van?

Lehet, azt hiszem, igen. Ma reggel is úsztam, futottam. Ezt szerintem másként nem is bírnám.

Na jó, megpróbálom összeszedni. Reggel elviszi a gyerekeket iskolába, azután fut, úszik, felteszem sokat próbál, majd a hét többi napján színpadra lép. Mindezt hat óra alvással.

Ha nem próbálok, akkor rákészülök az estére. De közben elvégzem a családi dolgokat, bevásárolok, főzök, hogy ha a gyerekek hazajönnek az edzésről, akkor legyen meleg ételük.

Az előadás, amiről éppen érkezett, a Vitéz lélek, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett. Milyen vele dolgozni?

Én remélem, hogy ő is úgy gondolja, hogy jó. Én szeretek vele dolgozni, és szerettem minden
darabot, amit ő rendezett, és amiben én is benne lehettem. Január 12-én kezdtem el újból próbálni a
Csíksomlyói passió-ban vele.

A Nemzeti Színház honlapján összesen tíz darabot találtam, amiben játszik. Az nagyon sok!

Elképesztően sok. Mondjuk én így hirtelen, csak nyolc darabra emlékeztem (nevet). Ráadásul tíz veszélyes darab.

Főleg az Árnyország, ami már megy harmadik évada, de a Szenvedély sem kis falat, a Krokodilus sem az a maga abszurd stílusával, mint ahogy a Mezei-estem sem, ami egy kétórás erőltetett menet, kettesben a zongoristával.

De vegye úgy, hogy most dicsekszem, és nem panaszkodom. Nekem ez öröm.

Ezt lehet rutinból csinálni?

Szerintem nem. Azt lehet rutinból, hogy előkészülj. De ez sem teljesen igaz, mert tudom, hogy holnap Mezei-est van, és már most ott kattog az agyam. Már a tapsrendnél raktam össze, hogy fogok rákészülni. Előtte egyszer mindig elmondom a darab, darabok szövegét.

Azt megmondaná nekem, hogy mi minden titkok tudója?

Ez mit jelent? (nevet)

Fotó: Juhász Attila

Ön a legújabb lemezén azt állítja, hogy az erotika.

Ja! Nagyon érdekes, a férjem értette meg legelőször ezt a számot. Az a lemez címe, hogy Érzések. A rajta lévő számok valóban spontán érzésekről szólnak.

Az ember állapota mindig más, és az adott pillanat határozza meg ezt a spontán érzést. Ezért az erotika mindenkinek, minden pillanatban – ha jól megy – mást jelent.

Én úgy vélem, hogy az én dalomon belül van egy pici fekete humor is, ne gondoljuk azt, hogy az erotika nélkül megáll az élet, még akkor sem, ha ez egy központi mozgató energia az életben.

Egy másik dala azonban igenis komoly. A soha el nem múló szerelemről, szeretetről szól, illetve valaki elvesztéséről. Kinek írta a dalt?

Direkt nem akartam megszemélyesíteni, hogy kiről írtam, mert valójában azt szeretném, ha a mindenkori hallgató a magáénak érezhetné a dalt, és a saját emlékeit élné meg újból a dalt hallgatva. De én az édesapámhoz írtam, aki ebben az évben lesz harminc éve, hogy nincs közöttünk. A szám címe Örökké. Az alap már megvolt, amikor megírtam a szöveget, átküldtem Pintér Tibornak, aki a lemezem és e dal zeneszerzője, és azonnal visszaírt, aznap volt édesapja halálának az évfordulója. Belőle is, és belőlem is kiszakadt valami.

Én nem hiszek a véletlenekben. Az élet minden egyes pillanata, momentuma, minden találkozás meghatározott jelentőséggel bír, még akkor is, ha azt az adott pillanatban mi nem is érzékeljük.

Mi Tiborral, ismeretlenül is, nagyon gördülékenyen dolgoztunk együtt. A lemez pályázat útján jött létre, szorított az idő, és én nem találtam magaménak a mások által írt szövegeket, de ez nem az ő hibájuk, félreértés ne essék... Mire Tibor azt mondta, hogy „Ugyan már, miért nem próbálkozol meg vele te? Mire mondtam: „ Szórakozol velem?” Aztán elindult az agyam. És az alkotócsapat többi tagjának is tetszettek a szövegeim. Dékány Endre tanárom külön biztatott, hogy próbáljak még írni, így a Révész Richárd és Lerch István által írt dalokhoz is én írtam meg a szöveget.

Az, hogy ön a Színművészeti Főiskolán a legendás Horvai–Kapás-osztályba kerülhetett, szintén a véletlennek köszönhető? Már csak azért is kérdezem ezt, mert felvételi előtt egy évet már eltöltött a tanárképző főiskolán.

Mint mondottam, nem hiszek a véletlenben... Amikor először felvételiztem, nem vettek fel, a harmadik rosta után, a huszonkettőből estem ki, de így a következő évben csak a második rostánál kellett, lehetett beszállnom a felvételibe. Kár lett volna kihagyni. Addig és később is párhuzamosan tanultam Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Szó, ami szó, a következő évben Marton László és Horvai István–Kapás Dezső indított egy-egy osztályt.

Engem Marton László osztályába akartak tenni, de állítólag Horvai Tanár úr kért engem, és két későbbi kolléganőmet adták oda értem cserébe. Dezső mesélte el nekem ezt négy év múlva.

Nagyon szerettem őt. Pista bácsival nem volt olyan közvetlen kapcsolatom, mint Kapás tanár úrral. Dezső tanítás közben előjátszott, és úgy tudott női karaktereket megjeleníteni, hogy vinnyogva röhögtünk. Szíve volt neki, és nagyon vigyázott a tanítványaira. Nekem a második év első félévében a szakmai vizsgám már egy Csehov-egyfelvonásos volt. Nem voltam tudatában az egésznek. Évek múlva jöttem rá, hogy mennyire bíztak bennem, milyen nagy lehetőség volt az nekem akkor, ott.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt - Nemzeti Színház

Hegedűs D. Géza például egy interjúban azt mondta nekem, hogy a Horvai–Kapás-osztályba járni óriási szerencse és megtiszteltetés volt.

Igen, az. Nekem egyébként Géza tanárom volt, beszédmesterség-órát adott nekünk. Meggyőződésem, ha nem Kapás Dezső az osztályfőnököm, akkor én nem végzem el a főiskolát.

Ezt miért gondolja?

Én nagyon sokáig idegennek éreztem magam Pesten, az osztályomban. Nagyon zárkózott emberke voltam, lehet, hogy bizonyos értelemben vagyok most is. Dezső, későbbi bevallása szerint, nagyon izgult, hogy ki tud-e nyitni engem.

Minek kellett történnie ahhoz, hogy kinyíljon?

Szerelmes lettem egy fiatalemberbe, és a hangsúly áttevődött az életemben. Már nem volt annyira fontos a főiskola. Ha az ember szerelmes, mindent másképp lát, él meg. Ad egy felszabadultságot, levetkőzik egy megfelelési kényszert. Elindult a hév, és vele együtt egyszerűen minden. Az energiák fel- és kiszabadultak belőlem.

Budapest is szerethetőbb lett?

Nagyon szép város Budapest, de nekem nagyon sűrű. Én most sem lakom a városban.

Ha végez a munkával, akkor el kell vonulnia?

Igen, akkor hazamegyek Törökbálintra, és nagyon hálás vagyok a Teremtőnek és a férjemnek, hogy ez így lehet.

A főiskola után rögtön a Nemzeti Színházba került, aztán jött egy kis kitérő, majd megint a Nemzeti Színház, ismét egy kis kitérő, és most megint a Nemzeti Színház. Ez az a hely, ahová hazatér?

Jelenleg mindenképpen úgy érzem, hazatérek. Egyébként pedig odamegyek, ahova hívnak, ahova be-, visszaengednek (mosolyog).

Óriási lehetőség, élmény, megtiszteltetés volt akkor egy színpadon lélegezni, létezni Sinkovits Imrével, Agárdi Gáborral, Szemes Marival, Császár Angélával, Avar Istvánnal, Kubik Annával, Bubik Istvánnal és sorolhatnám a nagyobbnál nagyobb neveket. Föl se fogta az ember, csak vitte a hév.

Nagyon boldog voltam. Aztán jött az Arizona, ahol Haumann Péterrel, Szombathy Gyulával játszhattam főszerepet. Csodálatos emberek között nőttem fel, és nagyszerű színészektől leshettem el, talán, a szakma fortélyait.

Elleste azokat a titkokat, vagy megmutatták, elmondták őket?

Adták. És én szívtam magamba, ahogy bírtam. Az Arizonát felváltotta a Művész Színház, és engem átvettek. Érti? Átvettek! A tojáshéj a fenekem, és átvesznek.

Nagyon boldog voltam, és izgultam is, a szakma nagyágyúi közé kerülhettem: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Darvas Iván, Kautzky József, Bubik István, Bánsági Ildikó, Ráczkevei Anna stb.

Bocsánat, de mindenkit nem sorolhatok fel, nagyon sokan voltak. Aztán ennek is vége lett, és én közben voltam Zalaegerszegtől a Játékszínen és az Új Színházon keresztül a Radnótiig mindenhol, ahova csak hívtak dolgozni, én oda mentem.

Szívesen ment?

Igen, de nagyon fárasztó is volt, rengeteget utaztam, és még ott volt a Kisváros sorozat is, ami akkor nagyon sok elfoglaltsággal járt. Nem unatkoztam, de nagyon élveztem.

Ha már ezt említi, a 90-es években úgy tűnt, hogy magyar sorozatot nem forgathatnak ön nélkül. Így gondolja? Igaz, most is szerepel egyben, a Válótársakban.

Érdekes, én ezt nem így éltem meg. Kétségkívül, én még sokat forgattam. Nagyon jó volt. Bár a Kisváros-ért szakmai berkekben nem csak pozitívat kaptam. Nem volt akkor még sikk sorozatban benne lenni. De ha most végignézi a sorozatot, majdnem mindenki belekerült a szakmából a tíz év alatt, amíg forgattuk. Az Arizonában Várkonyi Gábor rendezett egy kétszemélyes darabot, amit Szombathy Gyulával játszhattam együtt, ez volt Arichentől a Megint hazudtál. Krimi és vígjáték volt egyben, a nézők nagyon szerették, végigröhögték az előadást, tiszta szívből.

Amikor vége lett, Várkonyi Gábor azt mondta, hogy most indít egy tévésorozatot, és rám írna egy szerepet, de készüljek föl, hogy ebből nem csak pozitívan fogok kijönni. „Bevállalom?” Gondolkodás nélkül igent mondtam. Gondoltam, mi jöhet rosszabb egy színésznek, mint a munkanélküliség? Egy színésznek az a legnagyobb halál.

Hogy éppen köpködik, vagy sem, az csak a széljárástól függ. Mindenesetre óriási ismeretséget hozott nekem nagyon gyorsan, ami egy művész életében inkább pozitívum, mint negatívum, nem? Hálás vagyok Várkonyi Gábornak, hogy rábeszélt. Voltam még a Família Kft.-ben, az Angyalbőr-ben és még sok tévéjátékban, például Horváth Z. Gergely, Makk Károly rendezésében. Most pedig nagyon örültem, hogy a Válótársak-ban benne lehettem, szerintem jól sikerült sorozat.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt - Nemzeti Színház

Nem csak sorozatokban, filmekben is játszott, például a Bukfencben.

Igen, az egy mozifilm volt, amit Pájer Róbert rendezett. Zalán János, Alföldi Róbert és szerény személyem voltunk az alapszereplői, főszereplői. Itthon nem nagyon élt meg a film, inkább külföldön.

Ráadásul jóval később is mutatták be.

Igen, valami hangzűr volt, ami miatt az egészet újra kellett csinálni, de a forgalmazással is gond volt, úgy tudom. De lehet, hogy ezt én rosszul tudom. A film maga egy nagyon izgalmas elképzelés volt Robi részéről.

Szereti magát visszanézni?

Korábban nem, így fáziskéséssel néztem magam vissza. Ma már kifejezetten igénylem, ha lehet, rögtön megnézem a felvételeket, hogy ha idő és anyag engedi, azonnal javíthassak valamit, ha nem tetszik.

Kritizálja is magát?

Természetesen, merészen és kíméletlenül, a családom előtt is: „Hú ezt nem így kellett volna.”

Olyan közönségsikerekben is játszott, mint az Üvegtigris 3.

Nagyon szerettem a forgatást, a csapatot. Majdnem egy hetet vártunk, mire el tudtunk kezdeni forgatni az idő miatt. Csak néztük egymást a szakadó esőben... Szerettem azt a karaktert.