Fidesz-KDNP: Vona fedezi Kovács Bélát

Kovács Béla a Jobbik európai parlamenti képviselője, sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP szerint úgy tűnik, Vona Gábor fedezi a kémgyanúba keveredett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt. Hollik István ezért felszólította a párt elnökét, hogy ne tegyen úgy, mintha semmi köze nem lenne a botrányhoz. 
Vágólapra másolva!

A Fidesz-KDNP szerint "nagyon úgy fest", hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke fedezi a kémkedéssel gyanúsított jobbikos EP-képviselőt, Kovács Bélát - erről beszélt Hollik István csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő ezért most felszólította a Jobbik elnökét, hogy tisztázza, pártja elárulta-e a nemzeti érdekeket.


Hollik emlékeztetett rá, hogy a kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított jobbikos európai parlamenti képviselő, a sajtóban csak KGBélaként emlegetett Kovács Béla hónapok óta bujkál a nyomozóhatóságok elől, sem az európai parlament vizsgálóbizottsága, sem a magyar ügyészség előtt nem jelent meg.

KGBéla Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Úgy fogalmazott, hogy KGBéla legutóbb is egy meglehetősen gyanús magyarázkodással állt elő annak kapcsán, hogy miért mulasztotta el a nyomozó főügyészség kihallgatását. "Először ügyvédje útján azt állította, hogy Abháziában van gyógykezelésen, később egy fotóval már azt sugallta, hogy Brüsszelben dolgozik. Megint később azzal állt elő, hogy valóban volt Abháziában, ahol belelépett valamibe a tengerparton, ezért nem tudott hazajönni az ügyészégi meghallgatásra. Erről pedig csak azért nem tájékoztatott senkit, mert Abháziában nem talált mobilhálózatot" - mondta.

Hollik szerint ez a történet még egy zs-kategóriás kémfilmbe is kevés lenne.

Hozzátette, hogy az ügy egyre kínosabb a Jobbiknak, Vona pedig annak ellenére fedezi Kovács Bélát, hogy róla az európai, a magyar és az amerikai hatóságok gyanúja is az, hogy az oroszoknak kémkedett és "ezért pénzt szállíthatott a Jobbiknak".

- mondta Hollik. Arra is választ vár a Jobbik elnökétől, hogy miért nem utasítja KGBélát, hogy menjen el az ügyészségi meghallgatásokra és se a sajtó nyilvánossága, se a nyomozóhatóság elől ne bujkáljon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!