A migráció kérdése nemzeti ügy

Vágólapra másolva!
A migráció kérdése nemzeti ügy, illetve annak kell lennie - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár azt mondta: ezzel szemben a határvédelem az uniós tagállamok közös ügye, ezért fontos az összefogás.

Az összefogás erejét mutatja a visegrádi országok közös fellépése, és ebből is látszik, hogy a legerősebb szövetség az unión belül a V4-ek szövetsége - tette hozzá.

Tuzson Bence szerint ezzel a szövetséggel képesek elérni, hogy a határvédelemre jobban koncentráljon az Európai Unió.

Mint megírtuk, a V4-ek mintegy

11 milliárd forintnyi összeget szánnak Olaszország támogatására tengeri határainak védelmében.

A bevándorlás kezelését úgy kell elkezdeni, hogy komolyan veszik a határvédelmet - jelentette ki az államtitkár.