Magyar sztárok, akik megjárták a börtönt

Galambos Lajos - Lagzi Ljacsi tárgyalása a Budaörsi Járásbíróságon 2017 június 7-én

A fotón szereplők hozzájárultak a közléshez Galambos Lajos - Lagzi Ljacsi tárgyalása a Budaörsi Járásbíróságon 2017 június 7-én

A fotón szereplők hozzájárultak a közlésh
Galambos Lajos - Lagzi Ljacsi tárgyalása a Budaörsi Járásbíróságon 2017 június 7-én A fotón szereplők hozzájárultak a közléshez
Vágólapra másolva!
Június elején három év négy hónapra ítélte a bíróság nem jogerősen Növényi Norbertet. Az olimpiai bajnok birkózó a hetedrendű vádlottja volt annak a 8 éve húzódó adócsalási ügynek, amelyben másfél milliárd forintot csaltak el a vád szerint. Növényit adócsalásban és magánokirat-hamisításban találták bűnösnek. Nem ő az egyetlen ismert ember, akit elítéltek, olyan magyar celebeket szedtünk össze, akik megjárták a börtönt kisebb-nagyobb dolgokért.
Vágólapra másolva!

Keleti Györgyi

Keleti György volt honvédelmi miniszter lányát, Keleti Györgyit azzal vádolták, hogy lakásokat bérelt ki, ahol prostituáltak dolgoztak, a bevételből pedig Keleti is kapott részesedést. A tanúk azt állították, hogy napi 100-150 euró volt a közvetítői díj. A lányokat – az olasz rendőrök szerint – 2006 és 2008 között futtatta. Az olasz rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki nő ellen, aki időközben hazatért. A nő kiadatását is kérték az olasz nyomozók, de a magyar hatóságok ezt megtagadták, mondván, olyan ügyről van szó, melyet itthon is elbírálhatnak. 2011 januárjában a müncheni munkaügyi központban munkavállalási engedélyért folyamodott, amikor az okmányok ellenőrzésekor észrevették a rendőrök, hogy körözik a nőt a kerítés vádja miatt.

Keleti Györgyi Forrás: TV2

Őrizetbe vették Keletit, és átadták az olasz rendőröknek. Két hónappal később, márciusban azonban kiengedték Rebibbia város női börtönéből a nőt, akit apja hozott haza Olaszországból. Akkor ügyvédje elmondta, hogy azért engedték ki, mert nem találták megalapozottnak a vádat, és nem volt kellő bizonyíték ellene.

2011-ben kitartottság miatt mondta ki bűnösnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság: első fokon egy év nyolc hónapra ítélték, három hónap próbaidőre felfüggesztve.


Az ügy miatt Olaszországban és Németországban három hónapot töltött előzetesben, de végül az olasz bíróságnak nem sikerült bizonyítania a bűnösségét, így 2016. december 1-jén felmentették, az ügyet pedig lezárták. Keleti Györgyi a jogtalan fogva tartás miatt kártérítési pert indított, amely végén 12 milliót nyert az olasz államtól.

– mondta el a nő olasz ügyvédje, Massimiliano Scaringella.

Lapozzon tovább!