Most esik szét a párt Gyurcsány alól

VADAI Ágnes; GYURCSÁNY Ferenc; SZÉL Bernadett
Budapest, 2018. május 8. Gyurcsány Ferenc, a DK parlamenti képviselője, a párt elnöke és frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülésén 2018. május 8-án. Mögötte Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyedttese, elöl Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője, a párt társelnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Két nappal ezelőtt derült ki a Parlament honlapjáról, hogy kilépett a DK-ból Székely Sándor képviselő, aki ezután függetlenként folytatja tevékenységét. Az Ugytudjuk.hu portál arról ír, hogy ezúttal a Vas megyei Kám DK-s polgármestere, Mecseki Csaba és vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott Gyurcsány Ferenc pártját. A távozó politikusok meghökkentő állításokat tettek: például azt, hogy a pártközpont máig nem fizette ki Vadai Ágnes tavaszi kampányrendezvényének költségeit, sőt még csak nem is válaszolnak, de a saját tagdíjbefizetéseik sorsát sem ismerik. Lassan a belső válság szétveri a Demokratikus Koalíciót.
Vágólapra másolva!

Kám első embere, Mecseki Csaba ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott a pártot - írja az Ugytudjuk.hu portál.

Szombathely DK-s önkormányzati képviselője két nappal ezelőtt a Facebookon jelentette be, hogy otthagyja a pártot. A vasi DK-sok viszonya eddig sem volt felhőtlen, ezt már Kelemen tavalyi átjelentkezése is mutatja, innen aztán a helyzet csak még tovább romlott. Ezt a körzet korábbi elnöke, Kám polgármestere, Mecseki Csaba mondta az Ugytudjuk.hu-nak.

"Tavasszal kiállítottunk egy jelöltet, kampányoltunk, dolgoztunk. A kérésünk annyi volt a szombathelyi Vas 01-es, és a Vas 02-es, vagyis a kőszegi választókerület felé, hogy aláírásgyűjtéssel támogassák a jelöltünk indulását.

- mesélte Mecseki. Azt mondta, ilyen hozzáállással nem tudnak és nem is akarnak együtt dolgozni.

Gyurcsányék nem fizették ki a vidéki kampány költségeit, köztük Vadai Ágnes fórumát sem Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mecseki Csaba elnök ezután december 15-én 12 társával együtt kilépett a pártból. Azt mondja, bár nem az anyagiakon múlt, de sokban az is közrejátszott, hogy otthagyták a pártot.

- folytatta Mecseki.

A DK-tagoknál az tette be végképp a kaput, hogy az általuk éveken keresztül befizetett tagdíjat szerették volna egy évzáró vacsorára költeni.

Mecseki azt mondja, hogy mint minden máshoz, ehhez is a régióvezető jóváhagyása kellett volna. Hiába ő volt a választókerület elnöke, a bankszámlájukhoz nem volt hozzáférése, sőt a pontos egyenleget sem közölték vele.

"Azoknak a társainknak akartuk megköszönni egy vacsorával a segítséget, akik a februári mínuszokban járták a köztereket, gyűjtötték az aláírásokat, standoltak.

- tette hozzá a volt elnök.

A Vas megyei DK-szervezetben már csak páran maradtak.