Czeglédy kőkeményen zsarolja az MSZP és a DK politikusait

Czeglédy Csaba; Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Egyre több jel utal arra, hogy a szombathelyi volt szocialista politikus a DK és az MSZP titkos pénztárnoka –  erről beszélt Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő az EchoTV Napi aktuális című műsorában.
Vágólapra másolva!

Az interjú legfontosabb pontjai:

  • Budai szerint a Czeglédy körül kibontakozó gyanús ügyletek mind azt igazolják, hogy ezekből a pénzekből finanszírozzák az MSZP és a DK kampányát. A politikus emlékeztetett arra, hogy Czeglédy többször elmondta, hogy semmilyen vagyonnal nem rendelkezik.
  • Budai szerint Czeglédy kőkeményen zsarolja az MSZP-s és DK-s politikusokat.
  • A történet egyik legérdekesebb szála szerinte, hogy Czeglédy az Altus cégbirodalomtól kapott 200 millió forintos kölcsönt. A pénzt arra kapta, hogy kifizesse a károsult diákokat, azonban ez nem történt meg. Hova tűnt a pénz?
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Emlékezetes, hogy Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását.

Az ügyben Budai Gyula tartott sajtótájékoztatót, aki úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc hétfőn is rohant Czeglédy Csabához. A DK elnöke délelőtt a Szegedi Járásbíróság épülete előtt nyilatkozott, ahol Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása ügyében dönt a nyomozási bíró.

– mondta Budai Gyula. Szerinte ezért gyűjtöttek neki ajánlásokat is és akarták a mentelmi jog mögé bújtatva kihozni az előzetes letartóztatásból.

A fideszes képviselő ismét felszólította a DK elnökét, hogy adjon választ arra, miről egyeztetett Czeglédy Csabával. Molnár Gyula MSZP-elnököt és Karácsony Gergelyt – akit a maffiabaloldal miniszterelnök-jelöltjének nevezett – pedig arra hívta fel, hogy nyilatkozzon: mikor és hol találkozott Czeglédyvel.

A bíróság végül elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Erről itt olvashat bővebben!