Egy alvó férfit raboltak ki a Deák téren

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség annak a két férfinak az ügyét, akik kiraboltak egy alvó férfit Budapesten, a Deák Ferenc téren.
Vágólapra másolva!

A 18 éves Budapesti B. Krisztián és a 21 éves B. Dávid február 25-én hajnalban, a Deák Ferenc téri villamosmegállóban kiraboltak egy alvó férfit. Átkutatták a férfi zsebeit és ellopták a pénztárcáját. Ezután leintettek egy taxit, és az Örs vezér tere felé indultak.

Útközben közölték a sofőrrel, hogy 5 ezer forintonként fogják kifizetni az utat, ezért négyszer meg is álltak, és minden alkalommal 5 ezer forintot fizettek ki az ellopott bankkártyával.

A taxisofőrnek gyanússá vált a két férfi, ezért üzenetet küldött a kollégájának, hogy értesítse a rendőröket. A rendőrök a XVI. kerületi Veres Péter úton megállították a taxit, és igazoltatták az utasokat.

A ruhájuk átkutatása közben megtalálták az ellopott pénztárcát.

A rendőrség a kifosztás és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a napokban befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal elküldte az ügyészségre.