Most nem az élelmiszer drágult a legjobban – ezeknek a szolgáltatásoknak az ára ugrott meg az előző hónapban
Ráfázik, aki taxival megy most színházba.

Ráfázik, aki taxival megy most színházba.

Az orvosoknak azt mondta a lány, hogy nem érzi a lábait.

Komoly fennakadásokat okozott az új behajtási díjrendszer bevezetése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Csak a Budapest Airport szerződéses taxi-partnere áll meg a terminál előtt.

Hosszú sorok és hangos dudálás fogadta az utasokat.

Bevezették a 800 forintos reptéri díjat is.

A Fővárosi Taxi Egyesület szerint a Budapest Airport augusztus 3-tól megszünteti a taxik ötperces díjmentes áthaladását a repülőtéri parkolókban, ami jelentősen megváltoztathatja az utasfelvétel és -kiszállítás rendjét.

Az alap-, kilométer- és percdíj is emelkedik.

A sofőr azonnal félreállt és kiszállt, a sérült férfi is menekült.

A sofőr és egy vétlen, fiatal szerelmespár is meghalt.
