Harmadára csökkentek a várólisták Magyarországon 2010 óta

Vágólapra másolva!
Magyarországon a várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában, ez a 2010 előtt rossz trendek megfordításának köszönhető - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, 2010 előtt senki sem tudhatta, hányan vannak a várólistákon, 2012-ben azonban a kormány az adatokat hivatalossá tette és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által vezetett listákon kell időpontot adni.

Ezen időszak alatt

a műtéti körben, miközben évente 200 ezer műtétet végeznek hazánkban - tette hozzá.

500 milliárd egészségügyi feljesztésekre

Az államtitkár kiemelte, 2010 előtt forráskivonás volt az ágazatban, azóta infláció feletti mértében emelkedik évről évre az egészségügyi kassza összege: 2018-ban például 600 millióval nagyobb lesz, mint amekkora tavaly volt.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, hogy

2017-ben a harmada volt a 2010 előttinek.

Az államtitkár közölte, hogy az elmúlt nyolc évben csak vidéken 500 milliárd forintot költöttek el egészségügyi fejlesztésekre. A fehérvári kórházzal kapcsolatban megjegyezte, hogy ez az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően és a jövőben induló belgyógyászati tömb építése után európai szintű intézmény lesz.

Az egészségügy, mint kulcságazat

Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a szocialista kormányok a Szent György Kórház 12 milliárdos fejlesztési tervét előbb 8 milliárdosra csökkentették, majd azt is elvetették. 2010 után az Orbán-kormány az első döntések között visszaadta a forrást és a beruházás már meg is valósult.

Mint mondta,

amit eddig ígértek az elmúlt időszakban, abból minden megvalósult,

a 12 milliárdot meghaladó fejlesztések is megtörténnek majd a kórházban.

Cser-Palkovics András fideszes polgármester hangsúlyozta, hogy az egészségügy az utóbbi időszakban igenis hozzájárult a város fejlődéséhez. Kulcságazatnak nevezte, mert a befektetőkkel történő tárgyalásokon mindig szóba kerül a helyi egészségügyi ellátás, mindaz, amit a leendő dolgozóknak, a külföldről érkező szakembereknek és családjuknak biztosítani tud a város.

2020-ra elkészül az új belgyógyászati tömb

Elmondta, hogy a Modern városok program keretében, 12-13 milliárd forintból az épület- és eszközfejlesztések mellett több mint négyszáz parkolóhelyet hoznak létre. Jogerős építési engedélyek vannak, a közbeszerzési eljárás is elindult - fűzte hozzá.

Csernavölgyi István főigazgató közölte, hogy

2010 óta több mint 14 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre a kórházban.

A múlt év végére eljutottak oda, hogy lejárt tartozásuk nem volt.

A közeljövőben csaknem egymilliárdból fejlesztik az egynapos sebészetet, 700 milliót költenek a szakemberek lakhatásának javítására, valamint 200 millióból laborokat fejlesztenek. A Modern városok program keretében megvalósuló új belgyógyászati tömb 12 ezer négyzetméter alapterületű lesz, az ötemeletes épületrész a tervek szerint 2020-ra épül meg.