Magyarország vette először komolyan a migráció problémáját

2018.06.11. 10:06

Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter interjút adott az ORF 2 csatornának, ahol több vezető európai politikussal a migráció megoldásáról beszéltek. Abban mindenki egyetértett, hogy a migráció komoly probléma, a határvédelmet meg kell erősíteni, és meg kell kérdezni az embereket a migrációs válság kezeléséről.

Interjút adott Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke és korábbi emberierőforrás-miniszter az osztrák ORF 2 csatornának.

Itt arról beszélt, hogy Európa erőssége az egység a sokszínűségben, ez pedig az országok és vélemények sokszínűségét jelenti.

Balog Zoltán kiemelte, hogy

a migráció problémáját Magyarország vette először komolyan,

és 2015-ben Magyarország elsőként tartotta be a dublini és genfi egyezményt.

A kormány kerítést épített a határon, de a kerítésen vannak ajtók, amelyeken keresztül legálisan be lehet lépni. Ugyanakkor Magyarország különbséget tesz gazdasági migránsok és valódi menekültek között, és csak az utóbbiakat engedi be.

Balog ZoltánFotó: Hirling Bálint - Origo

A magyar kormány kereszténydemokrata Európát és erős nemzetállamot szeretne.

Gernot Blümel, Ausztria Európai Unióért, művészetért, kultúráért és médiáért felelős szövetségi minisztere azon az állásponton volt a vitában, hogy a migráció problémáját nem a kötelező kvóták elfogadása oldja meg, hanem a külső határok védelme.

Johannes Hahn, az Európai Bizottság európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős osztrák biztosa erre azt válaszolta, hogy a határvédelemnek az unió határánál jóval kijjebb kell kezdődnie. Stabilizálni kell a helyzetet Afrikában, másképp folyamatos nyomás alatt marad Európa.

Migránsok a szlovén-horvát határonForrás: AFP/Stringer

Emellett pedig egységes menekültpolitikát is ki kell alakítani, és meg kell egyezni abban, melyek a biztonságos országok, ki jogosult a befogadásra és ki nem, nem lehet ugyanis ebben a kérdésben 28 féle elképzelés.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a közös európai migrációs politika fontosságát hangsúlyozta, mivel szerinte a nagy problémákat csak akkor lehet megoldani, ha egységes álláspontot tudnak kialakítani a tagállamok. Véleménye szerint erős Európát kell létrehozni, amihez a tagállamok szolidaritására és alkalmazkodására van szükség.

Ulrike Guérot politológus, egyetemi tanár azt hangoztatta, hogy érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét, azaz

meg kell kérdezni az állampolgárok véleményét is,

nem szabad a fejük felett dönteni mindenről.