Lopás, zseblopás, betörés, kocsi feltörés – leginkább ezek jelenthetnek veszélyt a következő időszakban. A rendőrök azt mondják ilyenkor – pont az ünnepi hangulat miatt – mindenki sokkal kevésbé tud figyelni arra, hogy biztonságban legyen, pont ezért mondták el, hogy mire kell figyelni.

Egy rendőr, és egy polgárőr folyamatosan ott lesz a Budapesten az ország legnagyobb karácsonyi vásárában a Bazilika előtt. És ez így lesz a többi helyen is, összesen hatvan helyen tartanak vásárt az országban.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezeken a helyeken a rendőrök szerint az sem mindegy, hogy a táskánkat hogyan tartjuk. Ha ugyanis a hátunk mögé toljuk, könnyen kivehetnek belőle bármit úgy, hogy észre sem vesszük.

Azt is mondják, hogy az emberek általában a bevásárlás után mennek a vásárokban, a holmiijaikat pedig az autójukban hagyják. Amelyből így könnyen kivehetik azokat a tolvajok. Ezzel kapcsolatban két dolgot ajánlanak,

  • az egyik, ha lehet mindenki álljon őrzött parkolóba,
  • a másik pedig, hogy a cuccokat a csomagtartóba tegyék az emberek.

Néhány napja azért törtek fel egy autót, mert egy pénztárca az ülésen maradt, a tolvaj pedig ezt észre is vette, és azonnal betörte az ablakot. A rendőrök szerint ilyen rendszeresen előfordul az év többi napján is, a mostani időszakban pedig ez fokozottan igaz.

Az internetes csalók száma is egyre emelkedik, ezért azt javasolják, hogy csak biztonságos oldalról vásároljunk. Ez a legegyszerűbben úgy lehet ellenőrizni, hogy a felső sorban, a link előtt ott van-e egy kis lakat, amit azt jelzi, hogy biztonságos az oldal. Ha nincs, az már gyanús. Ahogy az is az lehet, ha az, amit megakarunk venni, nagyon olcsó. Azt is javasolják, ha lehet akkor fizessünk, amikor átvesszük azt amit rendeltünk.

Rendőrségi sajtótájékoztató, Szent István tér, 2018.11.28.Fotó: Polyák Attila - Origo

Sokan utaznak el karácsony környékén, és ezt ki is írják a közösségi oldalra. Ezzel pedig gyakorlatilag üzennek a potenciális betörőknek, hogy nincs otthon senki.

Sokan még azt is kiírják, hogy mondjuk a kutyát a szomszédba vittük át.

A rendőrök nem csak a vásárokban, hanem a plázákban is lesznek, ott ahol naponta több ezer ember megfordul. Ezeken a helyeken is több zsebtolvaj, vagy kocsi feltörő lehet.