Nem férhet az ötmilliójához Szögi Lajos gyilkosa

az olaszliszkai per helyszíni tárgyalása, Szögi Lajos megölése
Vágólapra másolva!
Szögi Lajos a gyerekeivel autózott Olaszliszkán 2006-ban, amikor egy kislány eléjük ugrott. A tanár elsodorta, majd kiszállt az autóból, hogy megnézze, hogy van. Ekkor jelentek meg a kislány rokonai, akik halálra verték a férfit, a gyerekei pedig végignézték a kocsiból. Az egyik gyilkos pert nyert az állammal szemben a rossz börtönkörülmények miatt, amiért 5 millió forintot kapott. Korábban úgy tudtuk, hogy ezzel az összeggel nem kell törlesztenie a Szögi családnak megítélt több mint 40 milliós kártérítést, de most kiderült, hogy a végrehajtó zárolta az összeget – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A bíróság az olaszliszkai lincselésért 17 év börtönre ítélte ifjabb H. Dezsőt, aki később rossz körülményekre hivatkozva pert indított az állam ellen, és meg is nyerte azt.

5 millió forintot tehetne zsebre, csakhogy az áldozat családjának 46 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság, amit a gyilkosoknak kell kifizetniük.

Eleinte úgy tűnt, hogy ennek ellenére ifjabb D. Dezső megtarthatja a pénzt, mivel a Bors megkeresésére korábban a Szegedi Törvényszék közölte, hogy

Azonban kiderült, hogy abban az időben a végrehajtás csak szünetelt.

– magyarázta a lapnak Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke. Hozzátette, hogy ifjabb H. Dezső még lassíthatja a folyamatot.

Forrás: MTI

– mondta a szakember.

Ezzel kapcsolatban a lap megkereste ifjabb H. Dezső jogi képviselőjét, aki ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, 2006 októberében Szögi Lajos a Borsod megyei Olaszliszkán hajtott az autójával, amikor elsodort egy kislányt, aki átrohant előtte az úton. A tanár megállt és kiszállt az autójából, hogy megnézze, megsérült-e a gyerek. Nem lett semmi baja.

A kislány rokonai ekkor rátámadtak, és halálra verték Szögi Lajost, akinek a gyerekei az autóban ültek, és végignézték, ahogy meggyilkolják az apjukat.

Az ügyben a bíróság 8 embert ítélt el jogerősen, közülük hármat életfogytiglanra.