Azt írta, ez a megállapodás "még jobban elmélyíti majd a már most is erőteljes biztonsági együttműködésünket, és segít felkészülnünk a szövetségesekként előttünk álló 21. századi közös kihívásokra".
A diplomata hangsúlyozta:
szövetségünk még erősebb lesz
az elkövetkező hónapok és évek során, ahogy Magyarország egyre közelebb kerül a védelmi kiadások tekintetében a NATO felé tett kötelezettségvállalásai teljesítéséhez, és "előmozdítja haderejének modernizálását NATO-kompatibilis felszerelések vásárlásával, beleértve az Egyesült Államokból származó korszerű technológiát".
A parlament kedden döntött arról, hogy
engedélyt ad az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői magyarországi állomásozására.
Az engedély megadása a magyar és az amerikai kormány között létrejött, két hete ratifikált védelmi megállapodás életbelépésének egyik feltétele volt.