Tanévkezdés: tíz év után többen járnak szakgimnáziumba, mint gimnáziumba

Vágólapra másolva!
Országszerte megtartották hétvégén a tanévnyitó ünnepségeket az iskolákban, ma reggel összesen másfél millió gyereknek és százötvenezer pedagógusnak kezdődik meg a munka - írja a Magyar Nemzet. Az idei év újdonsága, hogy a hagyományos gimnáziumokat választók száma elmaradt a szakgimnáziumokba felvett diákokétól, a szakképzés rendszerszintű megújítása pedig tovább növeli majd ezt az előnyt.
Vágólapra másolva!

A központi évnyitókon az illetékes tárcavezetők versenyképes életpályát és a lehető legtöbb támogatást ígérték a tanároknak. Kásler Miklós bejelentette, hogy

elkészült az új Nemzeti alaptanterv, amit jövőre vezetnek be.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott adatok szerint több mint másfél millió gyerek számára ért véget a nyári vakáció. Összesen 326 ezer óvodás, 727 ezer általános iskolás és 490 ezer középiskolás kezdi meg a tanévet. Az általános iskolák első évfolyamán 90 ezer kisdiák ül életében először iskolapadba, és nagyjából ennyi új belépő van a középfokú intézményekben is.

Idén az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium négy évfolyamos képzése volt a legnépszerűbb, ide felvételizett a legtöbb nyolcadikos. A köznevelésben összesen mintegy 150 ezer pedagógus dolgozik, akiknek több mint 80 százaléka nő, és az összlétszám csaknem felét az általános iskolai oktatók, nevelők teszik ki.

A korábbi évekhez képest újdonság, hogy

az érettségi mellett szakképesítést is adó szakgimnáziumokba többen felvételiztek, mint a hagyományos gimnáziumokba.

„Sima" gimnáziumba 29 ezren, szakgimnáziumba viszont több mint 31 ezer fiatal jutott be. Az új belépő szakgimnazisták legnagyobb hányada informatikai területen tanul, a második legnépszerűbb szakmacsoport a közgazdaság lett, harmadik helyen pedig a vendéglátási, turisztikai képzések állnak. Legkevésbé a könnyűipari és a nyomdaipari szakterület vonzotta idén a fiatalokat.

A hároméves, érettségit nem adó szakközépiskolákban a vendéglátás a diákok abszolút kedvence, de nagyon sokan tanulnak majd gépészetet és mezőgazdaságot. A legkeresettebb topszakmák az idei tanévben: szakács, eladó, cukrász és pincér.

Kész az új Nemzeti alaptanterv

Elkészült, és a következő tanévben bevezetik a klasszikus értékekre, de a legkorszerűbb módszerekre és eszközökre támaszkodó Nemzeti alaptantervet és kerettantervet – jelentette be Kásler Miklós a X. Nemzeti Tanévnyitón, a sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Az emberi erőforrások minisztere kitért arra, hogy ehhez alakítják a digitális és hagyományos tankönyveket, amelyeket a 2020/21-es tanévben minden magyar diáknak ingyenesen bocsátanak rendelkezésre 14 milliárd forint értékben.

A magyar kormány feladata és célja, hogy mindenben támogassa a gyermekeket nevelő családokat, a szorgalmasan tanuló diákokat és a hivatásukat odaadóan végző pedagógusokat - mondta a miniszter.

Palkovics László: A szakképzésé a jövő

A szakképzés növekvő népszerűségét hangsúlyozta tanévnyitó köszöntőjében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is, aki szombaton Nyíregyházán kiemelte:

tíz év után először 8,5 százalékkal több diák választotta a szakgimnáziumokat, mint az általános gimnáziumi képzéseket,

vagyis a szakképzésé a jövő. A miniszter szerint az a cél, hogy a pályaválasztás előtt állókkal még inkább elhitessék, a jól végzett szakmunka nemcsak versenysikert hozhat, hanem megélhetést is biztosít a családnak, valamint hozzájárul Magyarország gazdasági sikeréhez.

Palkovics László kitért arra is, hogy a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma tavaly jelentősen csökkent, de a korai iskolaelhagyás megfékezését egy új állami ösztöndíjrendszer is szolgálni fogja. A pedagógusokhoz, tanárokhoz szólva elmondta: a kormányzat dolgozik a számukra versenyképes életpályát és jövedelmet magában foglaló rendszer kialakításán és azon, hogy ennek minél előbb számokban mérhető eredménye legyen.