„Semmit sem lehet hallani az ellenzéki pártok megyei listáiról, és valószínűleg fel is adták az arra vonatkozó terveiket, hogy a megyei közgyűlésekben megszorongassák a kormánypártokat az őszi önkormányzati választáson, hiszen egyes megyékben a Fidesz–KDNP 60 százalék körüli eredményt ért el az európai parlamenti (EP-) választáson" – jelentette ki a Magyar Nemzetnek interjút adó Farkas Örs, az Oeconomus igazgatója.
A politológus kifejtette, hogy akár külön indulnak, akár közös listát állítanak az ellenzéki pártok a megyékben,
mindenképpen nehéz helyzetben lesznek, hiszen míg egy-egy polgármesterjelölt személye elfeledtetheti a mögötte felsorakozó pártok különböző ideológiai beállítódását,
a lista esetében könnyebben eltántoríthatja a szavazókat az összefogás színessége.
Ha külön listát állítanak a megyékben az ellenzéki pártok, a sokfelé forgácsolódó szavazatok ronthatják a szereplésüket. Viszont utóbbi esetben egyes alakulatok jobban járhatnak, mint például az EP-választáson mandátumot szerző, egyre erősebb DK, de a szocialisták is – akik még mindig számottevő vidéki hálózattal rendelkeznek – jobb eredményt érhetnek el, mint tavasszal - fűzte hozzá.
A feljövőben lévő Momentumnak is inkább az önálló indulás kedvezhet, ám a törpepárt státusát kinövő alakulat elsősorban Budapesten tudhat magáénak jelentősebb bázist.
Bár a Jobbiknak vidéken még vannak tartalékai, a párt eredményét rombolhatja a Mi Hazánkkal folytatott rivalizálása – fogalmazott Farkas Örs.
A politológus megjegyezte:
az LMP lehet az abszolút vesztese az önálló indulásnak, hiszen ilyen módon semmi esélyük vidéken önállóan mandátumot szerezni.
Azt is mondta, hogy a közös ellenzéki megyei lista állítása a kormányról alkotott szimpátiaszavazássá teheti a voksolást, s ebben az esetben
az az ellenzéki párt járhat a legjobban, amelyik kimarad az összefogásból.
Az ellenzék számára két ciklus óta kudarc a szereplés a megyei közgyűlésekben, ugyanis
sem a 2010-es, sem a 2014-es választáson nem sikerült többséget kialakítaniuk egyetlen helyen sem.
Pedig nem volt ez mindig így, mert még Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után, a 2006-os önkormányzati választáson is értek el kisebb részsikereket. A legnagyobbat Heves megyében, ahol az összesen negyven mandátumból húszat az MSZP szerzett meg, majd hosszas tárgyalások után a többséget is biztosították a szocialisták - közölte Farkas Örs.
Egy fideszes képviselő, Ambrus Zoltán függetlennek nyilvánította magát a 2007. február 23-i ülésen, majd megszavazta az MSZP jelöltjét, Sós Tamást a közgyűlés elnökének. Ambrus jutalma nem maradt el, mert alig egy hónappal később a testület szocialista frakciója a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnökévé választotta. Az eredmény kihirdetésekor korábbi frakciótársai pfujolták a politikust, illetve a Fidesz-frakció kivonult a teremből az alelnöki eskütétel idején.
A balliberális ellenzék megyei közgyűlésekben való visszaszorulása főként a 2002-es önkormányzati választási eredményekhez képest döbbenetes - mondta a politológus.
Amíg ugyanis 2006-ban – Ambrus Zoltán hathatós közreműködésével –
csak Hevesben tudtak többséget kialakítani, erre négy évvel korábban, még saját erőből tizenegy megyében voltak képesek.
Emellett Csongrád megyében, ahol az MSZP–SZDSZ 19 mandátumot szerzett a lehetséges negyvenből, civil szavazatokkal el tudták érni, hogy a balliberális Frank Józsefet válasszák újra a közgyűlés elnökévé - emlékeztetett rá Farkas.
Hasonló volt a helyzet Fejér megyében, ahol a szocialistáknak az összesen negyvenből 18 mandátumuk volt, de itt is sikerült biztosítani a többséget Szabó Gábor (MSZP) közgyűlési elnökké választásához.
A Somogy Megyei Közgyűlésben az MSZP 2002-ben csak tizenöt mandátumot szerzett a negyvenből, de a Somogyért Egyesülettel összefogva többséget alkottak. A közgyűlés elnöke Gyenesei István (Somogyért Egyesület) maradt, később, 2008 tavaszán ő lett a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere - fűzte hozzá.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a szocialisták 2002-ben az összesen 48 mandátumból 21-et szereztek meg, de civil közreműködéssel mégis Gazda László (MSZP) lett a közgyűlés elnöke. Más volt a helyzet Veszprém megyében, ahol Kuti Csaba (MDF) maradt a közgyűlési elnök, de az újraválasztásához az MSZP- és SZDSZ-frakcióval kötött megállapodást.
Az október 13-i önkormányzati választáson közel sem számíthatnak ilyen sikerekre az ellenzéki pártok,
ezt támasztja alá a tavaszi európai parlamenti választás eredménye is - közölte a politológus.
A május 26-i szavazáson ugyanis
a Fidesz–KDNP a tizenkilenc megyéből tizennyolcban abszolút többséget szerzett,
és a kormánypártok csupán Csongrád megyében maradtak el az ötven százaléktól, ott is csak alig több, mint fél százalékkal - zárta nyilatkozatát Farkas Örs.