Már a NATO-közgyűlés is törölte Demeter Márta tagságát

2019.01.17. 12:17

Demeter Márta, az LMP hazugságon kapott társelnöke kedden még úgy nyilatkozott, él a tagsága a NATO Parlamenti Közgyűlésében annak ellenére, hogy az Országgyűlés házszabályára és a NATO-testület alapszabályának előszavára hivatkozva Kövér László házelnök december 21-én visszavonta a tagságát.

A Magyar Idők számolt be róla, hogy Demeter Mártát törölték a NATO-közgyűlés hivatalos honlapjának delegáltja közül. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága december 22-én határozati javaslatban kérte Kövér László házelnököt, hogy

hívja vissza Demetert a NATO Parlamenti Közgyűléséből

mert az LMP társelnöke a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison iratbetekintést követően azzal vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lányát honvédségi repülővel utaztatta. Még aznap kiderült, hogy Demeter összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgáló, Orbán L. nevű százados Flóra nevű lányával, majd szándékosan, a közvéleményt félrevezetve

telekürtölte a baloldali sajtót a lejáratásnak szánt álhírrel,

amit a baloldali fake news gyárak előszeretettel terjesztettek.

Demeter Márta, az LMP társelnökeForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Csakhogy a történtek után a házelnök az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál kezdeményezte a képviselő nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, a Fidesz képviselőcsoport pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, ahol megállapították, hogy az LMP-s képviselő

minősített adatot hozott nyilvánosságra.

Az ügyben hivatali visszaélés gyanújával a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást rendelt el.

Még nem tudni, ki lesz Demeter helyén

A Magyar Idők érdeklődött az LMP-nél, hogy kit delegálnak Demeter Márta helyére, de tegnap estig nem érkezett válasz a párttól. Amennyiben az LMP frakció úgy dönt, nem delegál új tagot az exszocialista képviselőnő helyére a NATO Parlamenti Közgyűlésébe, úgy a szervezet alapszabályát figyelembe véve, Kövér László a tényleges parlamenti erőviszonyokra tekintettel

egy másik ellenzéki képviselői csoportot kér fel a küldöttségbe való delegálásra.

Így megszűnne az LMP képviselete a nemzetközi szervezetnél. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK